Az indexet alig 150 pont választja el az eddigi legmagasabb értékétől, amelyet 27 002 ponton ért el június elsején. A vezető részvények jelentős nyereséggel zárták a hetet, ez alól egyedül a Richter volt kivétel. A kis és közepes részvények is jól teljesítettek, az árfolyammozgásukat mérő index, a BUMIX 79,56 ponttal, 2,63 százalékkal 3108,46 pontra nőtt.
A főbb nemzetközi részvénypiacok is ledolgozták az előző heti veszteségeiket, amelyet a fejlett piaci kamat- és állampapír hozamszintek emelkedése váltott ki. A kamatkilátások ugyan nem javultak, a héten a svájci jegybank is kamatot emelt, negyed százalékponttal 2,5 százalékosra növelte irányadó kamatát, az amerikai 10 éves kötvény hozama pedig 5,3 százalékon is járt a hét közepén, bár a hét végére mérséklődött a hozama.
A BÉT részvénypiacán 153,8 milliárd forint értékben születtek üzletek a héten, míg az előző hét forgalma 163,1 milliárd forint volt. A legnagyobb kereslet a Mol- és az OTP-papírok iránt volt. Az OTP Bank részvényei 58,8 milliárd forint értékben forogtak, az összforgalom 38 százalékát adták. A bankpapír árfolyama 4,66 százalékkal 9.712 forintra emelkedett. A Mol részvények 54,6 milliárd forint értékben forogtak, ami a teljes részvénypiaci forgalom 35,5 százalékát tette ki. Az olajrészvény 2,82 százalékkal erősödött, 24.830 forinton zárt pénteken.
A Magyar Telekom 6,2 százalékkal drágult, 977 forintra nőtt az árfolyama, a papír forgalma 9 milliárd forintot tett ki, az összforgalom közel 6 százalékát.
A Richter árfolyama 2,71 százalékkal 35 415 forintra csökkent, a társaság részvényeire 15,2 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, ez a teljes részvénypiaci forgalom mintegy 10 százaléka. Az Egis 3,21 százalékos erősödéssel, 21 690 forinton zárta a hetet. Az Egis heti forgalma elérte a 3 milliárd forintot, ez azonban a teljes részvénypiaci forgalomnak mindössze 2 százaléka.
A héten elbúcsúzott a tőzsdétől a Graphisoft, amelynek papírjai 2000 óta forogtak a BÉT részvénypiacán. Az építészeti szoftvereket előállító társaságot a müncheni székhelyű Nemetschek AG vásárolta fel.
A jövő héten viszont bővül a tőzsde terméklistája, csütörtökön debütál az ingatlanpiaci fejlesztéssel és vagyonkezeléssel foglalkozó, luxemburgi bejegyzésű Orco Property. A cég részvényeit már jegyzik a párizsi Euronext Eurolist piacán, valamint a Prágai Értéktőzsdén. A budapesti tőzsdei megjelenéssel egyidőben a varsói tőzsdére is bevezetik az Orco részvényeit.