Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kánikulai napokban nő az emberek folyadékigénye és ezért 20-100 százalékkal is emelkedhet az ásványvíz és a sörfogyasztás - mondták a szóban forgó területek szakértői.
Magyarországon a múlt évben egy ember átlagosan 85 liter ásványvizet fogyasztott el, szemben az előző évi 70 literrel - közölte Bikfalvi Istvánné, a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács titkára. Hozzátette: az év melegebb hónapjaiban átlagosan 20 százalékkal nő meg az ásványvízfogyasztás.
Az ásványvizek fogyasztása Magyarországon évek óta emelkedő tendenciát mutat. Alig másfél évtizede Magyarországon az emberek évente még csak mintegy 3,5-4,0 liter ásványvizet fogyasztottak, míg az idén várhatóan ez a mennyiség már eléri 95 litert.
A szakember szerint az ásványvíz azért egyre népszerűbb a fogyasztók körében, mivel egyike a valóban tiszta élelmiszereknek. Napjainkban 1 liter ásványvíz kiskereskedelmi ára átlagosan 45-50 forint.
Sivó Imre, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (Sörszövetség) elnöke elmondta: egy-egy nyári napon mintegy 20-25 ezer hektoliter sör fogy, ami mintegy kétszerese az átlagos eladásnak. Ezzel a mennyiséggel a szakember szerint megtölthető egy szabványos versenyúszó medence.
Magyarországon tavaly mintegy 7,1 millió hektoliter sör fogyott, szemben az előző évi 6,85 millió hektoliterrel. Az idén a sörgyártók a nehezedő gazdasági körülmények miatt nem számolnak a fogyasztás emelkedésével. Igaz, ezt a prognózist egy hosszan tartó kánikulai időszak alapvetően átírhatja a szakember szerint.
A kiskereskedelemben egy közepes kategóriájú, félliteres üveg sörért átlagosan 129 forintot kell fizetni, míg a prémium kategóriában ugyanezért a mennyiségért átlagosan 169 forintot kérnek a kereskedők.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”
Abban is biztos már, hogy hűtőkamrát létesítettek.