szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Megszavazta az Európai Parlament kedden, a strasbourgi plenáris ülésen a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről és címkézéséről szóló új rendeletet. Ennek értelmében bármilyen mezőgazdasági alapanyagból gyártható lesz vodka, viszont az összetevőket egyértelműen jelölni kell a címkén.

Felszólalt a plenáris vitában Olajos Péter, aki támogatta a szeszes italok (így a vodka) szigorú definícióját. Hegyi Gyula (MSZP) és Harangozó Gábor (MSZP) a voksolás után közleményt adtak ki, amelyben úgy vélték, új lehetőséget teremtő, jó döntés született. A parlament delegációja már előzetesen megegyezésre jutott a szabályozásról a tagállamok kormányait képviselő tanáccsal, így a jogszabályt június 28-29-én végleg elfogadhatják a tagállamok környezetvédelmi miniszterei.
 
Az Európai Bizottság javaslata az uniós egységes piacon a szeszes italoknál is biztosítaná, hogy a termékek jó minőségűek legyenek, tiszteletben tartsák a termelők jogait és a fogyasztók is megfelelő információkhoz jussanak. A brüsszeli bizottság eredeti javaslata három szeszesital-kategória létrehozását javasolt, az EP környezetvédelmi szakbizottsága azonban a néppárti német Horst Schnellhardt jelentésében arra szavazott, hogy csak egy egységes kategória legyen.
 
A tanács és az EP abban állapodtak meg, hogy a hagyományos vodkát csak gabonából vagy burgonyából lehessen készíteni. Nem tartozik ide alapanyagként a melasz. Bizonyos hagyományos vodkatermelő országok (Lengyelország, Svédország, Finnország, Észtország, Litvánia, Lettország, Dánia) a vodka nevet csak a gabonából, burgonyából vagy melaszból készített szeszes italoknál engedték volna meg. Az általuk benyújtott módosító indítványok végül nem kapták meg a szükséges többséget.
 
- A pálinka gyümölcsből van - hangoztatta felszólalásában Olajos Péter. - A vodka: gabonából, krumpliból vagy cukorrépából. Ez így egyértelmű. Ha a határvonalakat összemossuk, akkor nem a minőség, a fejlődés és hagyományaink útján járunk, hanem tovább homályosítjuk a már most is zavaros képet.
 
Hegyi Gyula szerint a magyar szeszkultúrában kiemelkedő pálinkagyártás mellett más hazai minőségi szeszformáknak is jelen kell lenniük. Ráadásul a cukorimport liberalizálása miatt is fontos a magyar cukorrépa szeszipari felhasználása. Harangozó Gábor szerint a döntéssel "amellett, hogy sikerült megőrizni a hazai szeszgyártásra jellemző vodkafajtákat, a minőségi gabonavodka piaci lehetőségeit is javítani tudtuk, hiszen a jövőben a címkén jól láthatóan fel kell tüntetni, ha a termék nem hagyományos alapanyagokból készült".
 
A parlament arról is szavazott, hogy a szeszes italok megjelölésénél eddig is használt földrajzi neveket továbbra is lehessen alkalmazni. Az új földrajzi árujelzőkre vonatkozó kérelmek beterjesztését az adott tagállamnak indokolnia kell. A kompromisszumos szöveg melléklete a következő magyarországi földrajzi árujelzős termékeket sorolja fel: Pálinka, Törkölypálinka, Szatmári Szilvapálinka, Kecskeméti Barackpálinka, Békési Szilvapálinka, Szabolcsi Almapálinka, Gönci Barackpálinka.
 
A rendelettervezet betiltaná a színező- és aromaanyagok használatát a szeszes italok többségének készítésénél. Az édesítőszerek hozzáadását külön szabályoznák, mindenesetre jelölni kellene a címkén. Bizonyos italoknál megengedett lenne alkohol hozzáadása.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!