Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két pénzintézetre összesen 14 millió forint bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa, az MKB Bank és az Erste Bank ugyanis lakáshitelekhez kapcsolódó akcióik során reklámjaikkal megtévesztették a fogyasztókat.
URLguru |
A GVH vizsgálata megállapította azt is, hogy az MKB akkori akciója három konstrukcióra vonatkozott, a svájci frank, az euró és a forint alapú lakáshitelekre, ám a reklámokban csak az egyik termékhez kapcsolódó THM-et tüntette fel, méghozzá azt, amelyik a legalacsonyabb volt.
A jogsértés miatt az MKB Bankot 10 millió forint verseny-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a GVH.
A GVH a bírság összegének megállapításánál súlyosbító körülményként értékelte, hogy a jelentős piaci részesedéssel bíró bank bizalmi jellegű termékét széles körben hirdette megtévesztő módon. Enyhítő körülménynek bizonyult, hogy az MKB Bank a verseny-felügyeleti eljárás megindulását követően kiegészítette a szóban forgó akciót népszerűsítő reklámanyagait és korábban a pénzintézetet versenyjogsértés miatt nem marasztalta el a GVH.
Az Erste Bank Hungary Nyrt.-t. 2006. második félévében több alkalommal hirdette lakáshitel és szabad felhasználású jelzáloghitel konstrukcióit azzal, hogy az igénylőknek teljes egészében elengedi a folyósítási jutalékot. A GVH megállapította, hogy a hirdetések némelyike alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. Például a bank egyes kommunikációs helyeken, csatornákon attól tájékoztatta a leendő ügyfeleket, hogy lehetőség van a folyósítási jutalék elengedésére, azonban ehhez apró csillaggal megjelölve kiegészítő információ is társult. Ez arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy az akció milyen időszakban befogadott hitelkérelmekre érvényes, ezzel azt a látszatot keltette, hogy a folyósítási jutalék elengedéséhez kizárólag ezt a feltételt kell teljesíteni. Csakhogy GVH szerint a folyósítási jutalék elengedésének ez csak az egyik, de nem az egyetlen feltétele volt. A kedvezmény igénybevételéhez ugyanis az ügyfélnek munkabérét az Erste-nél vezetett számlára kellett utalnia, és ezen túl két csoportos beszedési megbízást is kellett adnia.
A jogsértés miatt az Erste Bank köteles 4 millió forint bírságot befizetni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.