Eladósodtak az önkormányzatok

Az előző négy évben az önkormányzatok vagyona és költségvetési bevétele közel duplájára nőtt, ennek ellenére közel harmaduk hitelfelvétellel növelte eladósodását - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2002-2006 közötti időszakot átfogó vizsgálatából.

  • MTI
Eladósodtak az önkormányzatok

A jelentés szerint a helyi önkormányzatok könyvvitelimérlegben kimutatott vagyona 2002-2006 között 6.423 milliárd forintról 10.300 milliárd forintra nőtt, és a növekedés mintegy kétharmadát a korábban érték nélkül nyilvántartott ingatlanok 2003. évben elvégzett értékmegállapítása okozta. A helyi önkormányzatok 2002-ben 2.570 milliárd forintból, míg tavaly 45 százalékkal több pénzből, 3.719 milliárd forint konszolidált költségvetési bevétellel gazdálkodtak.
 
Az ÁSZ megállapítása szerint az elmúlt négy évben a gazdasági programmal rendelkező önkormányzatok aránya pozitív irányban változott, a költségvetések évről-évre nagyobb arányban feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, míg a munkafolyamatba épített ellenőrzés rendszere, színvonala kevésbé javult. Az önkormányzatok mintegy fele - az "üvegzsebről" szóló törvény előírása ellenére - évek óta nem, vagy csak részben tett eleget a támogatások, és az 5 millió forint értékhatár feletti szerződések közzétételi kötelezettségének.
 
Az önkormányzatok tavaly 277 milliárd forintot adtak át nem szociális ellátásként különböző szervezeteknek és a háztartásoknak, viszont a számadások ellenőrzését közel tizedük nem végezte el, a rendeltetésszerű felhasználást pedig közel nyolctizednél nem ellenőrizték. Az ÁSZ megállapította, hogy a költségvetési és a pénzügyi egyensúly javítására tett önkormányzati intézkedések hatására az év végére az ellenőrzöttek mintegy harmadánál a működési célú, közel kétharmadánál a felhalmozási célú költségvetési kiadásoknál volt hiány, és a hiányzó bevételt részben hitelfelvétellel pótolták, különösen a folyószámlahitel összege, tartóssága növekedett az elmúlt négy év alatt, így növelve eladósodásukat.
 
A kisebbségi önkormányzatok kiadásaikat évek óta jellemzően az önkormányzati testületi működés feltételeinek biztosítására, valamint a településen élő kisebbségek érdekeinek képviseletére, a nemzetiségi hagyományok ápolására fordítják - olvasható az összegzésben. Az önkormányzatok a korábbi számvevőszéki ellenőrzések során
tett javaslatok háromnegyedét hasznosították, így a kormánynak és az egyes minisztereknek tett javaslatok hatására érezhető javulás figyelhető meg az önkormányzatok gazdálkodásának kereteit meghatározó szabályozásoknál. A jelentés teljes tartalma csütörtöktől a www.asz.hu oldalon olvasható.
 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.