Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az üzleti biztosítók hazai képviselői elfogadhatónak tartják a szocialisták javaslatát, hogy területi elven alakuljanak meg az egészségpénztárak, kezdetben akár tisztán állami tulajdonnal – írta a csütörtöki Világgazdaság.
Később, amikor a helyzet tisztább és a jogszabályi környezet is kialakult, a magánbefektetők tulajdonrészt vásárolnának – tette hozzá a lap. A biztosítók álláspontja szerint még nem tisztult még le az egészségügyi intézményrendszer átalakítását követő kép, nincs igazán jól működő betegbeutalási rendszer. Így nehezen tudnának szerződést kötni az ország különböző településein lévő gyógyintézményekkel.
Az sem mellékes a számukra, hogy egyelőre nem tudnának előállni olyan ajánlatokkal, amelyekkel tagokat toborozhatnának. A tagtoborzás, a rendszer kiépítése rengetegbe kerül, s a nemzetközi biztosítótársaságok külföldi anyavállalatai addig nem invesztálnának 5-6 milliárd forintot a pénztáralapításba, amíg nem látnak tisztán – olvasható a cikkben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.