szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már a konszolidáció jelei mutatkoznak, de trendfordulóról még nem beszélhetünk, így a devizák tekintetében a kivárást javasoljuk. Várakozásaink szerint a kispapírok továbbra is jobban teljesítenek majd, mint a nagyobb cégek részvényei.

Érdekes helyzet alakult ki a pénz- és tőkepiacokon, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő FED kamatcsökkentése megtörtént. Pénzügyi vállalkozások komoly eredménycsökkenésről számoltak be, de ezek után részvényeik ára jelentősen emelkedett. Egyre-másra jönnek az Egyesült Államokból a rossz makrogazdasági adatok, mire a tőzsdék emelkedésbe kezdtek. A bankok emelkedésének oka, hogy most talán tiszta lappal indulnak és nem tolják maguk előtt a veszteségeket, míg az amerikai makrogazdasági adatok azért okoztak emelkedést, mert ezek előrevetítik a további kamatvágást az államokban.

Az Európai Központi Bank (ECB), valamint a Bank of England ismét elhalasztotta a kamatemelést, ami a mai helyzetben a monetáris politika lazítását jelenti, mivel az eurózóna inflációja meghaladja a hosszú távú célként megjelölt 2 százalékos szintet. A hazai piacon kisebb bizonytalanság uralkodott a hét közepén, mivel a török líra gyengülése elbizonytalanította a Kelet-Európában befektetőket. Másrészt Hong Kong a hétfői szünet után szintén gyengült, miközben a Kínai Kommunista Párt kongresszusa miatt Sanghaj egész héten zárva tart.

Devizapiac. Az EUR/USD ismét történelmi szinteket döntött. Az 1,4233-on tetőző keresztárfolyam a továbbiakban már a konszolidáció jeleit mutatta, de az még nagyon messze van, hogy trendfordulóról beszélhessünk.



Trendváltásról csak 1,36-1,37-es kereszt közelében beszélhetünk, de ez ma még elérhetetlen. Addig viszont van további tere a dollár erősödésének, így rövid időre érdemes lehet dollárban denominált eszközöket venni. Ha azonban 1,42 fölé vagy 1,40 alá kerül a kereszt, érdemes lezárni a pozíciókat. Előbbi esetben a veszteség minimalizálása, utóbbiban pedig a nyereség realizálása lehet a cél. Várakozásaink szerint az árfolyam 1,39-1,42-es sávban fog tartózkodni legalább egy-két hetes időtávon. A hazai események követték a nemzetközi trendeket, ezúttal a hazai makrogazdasági adatok nem hatottak a piacra.




A dollárral szemben 176-ig, míg az euróval szemben 250 közelébe erősödött a forint, de a továbbiakban már gyengült a hazai fizetőeszköz. A gyengülés oka a távol-keleti gyengülés, valamint a török líra jelentős gyengülése. Ezek magukkal húzták a forintot, de jelentős változást nem okoztak, mivel a térség stabilitását – rövid távon – nem veszélyeztetik a fenti események. A carry-trade hitelfelvevő devizái gyengültek a héten, így a tőkebeáramlás a fejlődő piacokra, valamint a kockázatosabb árupiaci termékek irányába nem tört meg. Mindezzel együtt azt gondoljuk, hogy a jövőben – rövid távon – itt is megmarad a „range trading”, amely az EUR/HUF-ban a 250-255-ös, míg az USD/HUF esetében 176-182-es sávot jelent. Ma tehát a kivárást javasoljuk a devizák tekintetében.

A 3-5 éves szegmens a legígéretesebb (Oldaltörés)

Kötvénypiac. Az Egyesült Államok piacán a 10 éves államkötvények hozama hétfőn 4,52-re csökkent, majd kedden – átmenetileg – elérte a 4,50-es szintet is, majd visszaállt a hét eleji állapot. Kivárás van a piacon, mivel ma senki nem tudja megmondani, hogy meddig maradhat fenn a dollár és az euró közötti – egyre szűkülő – kamatrés. A dollár előző hetekben tapasztalt gyengülése ma még távol tartja a befektetőket a kötvénypiactól, de abban az esetben, ha stabilizálódik az EUR/USD, akkor megindulhat a tőke a kötvények irányába. Ezzel egyidőben a dollár akár még erősödhet is – éppen a tőkebeáramlásnak köszönhetően –, így az amerikai államkötvények vásárlását javasolhatjuk. Persze itt is figyelni kell ara, hogy az 1,40-es szintnél erősebb dollár már eladási jelzés lehet, mivel innen újra indulhat a „zöldhasú” gyengülése, ami veszteségeket okozhat a rövidtávú kötvénybefektetések esetén.



A hazai referenciahozamok emelkedtek a héten, ami a már említett hatások következménye. A rövid oldal azonban stabil maradt, mivel számít rá a piac, hogy az MNB még ebben az évben 50 bázispontos kamatvágás mellett fog dönteni.

Ma mégis a 3-5 éves szegmens látszik a legígéretesebbnek, mivel itt következett be a legmarkánsabb emelkedés, miközben a rövid távon meghozott kamatdöntések erre a szegmensre is kihatnak. Ma tehát a közepes lejárati időt megtestesítő kötvényeket ajánljuk vételre, mivel itt akár 30-40 bázispontos hozamcsökkenést is elképzelhetőnek tartunk. Fontos megjegyezni, hogy a további hozamemelkedés azonnali eladási jelzés lehet, mert az már azt jelenti, hogy a piac kiárazza az eddigi várakozásai szerinti idei kamatvágást.

A kispapírok továbbra is jobban teljesítenek (Oldaltörés)


Részvénypiac. A részvénypiac eseményeit befolyásolta a legutóbbi amerikai kamatdöntés, a sanghaji kereskedési szünet alatti pártkongresszus, valamint a devizák ármozgásai. A legerősebben ható tényezők azonban az amerikai gazdaság jövőbeli teljesítmény-várakozásai. Itt az a kérdés, hogy a gazdasági növekedés csökkenő trendje meddig tart, és bekövetkezik-e egy recessziós időszak. Ma a piac nem tart ettől, hiszen a rossz makrogazdasági adatokra erősödnek a piacok, mivel ezek az adatok abba az irányba terelik a FED-et, hogy csökkentse az irányadó kamat mértékét. Ezt a hitelválságot enyhíti, ugyanakkor inflációs nyomást idéz elő, de rövid távon – a gyenge dollárral együtt – erősíti az amerikai vállalatokat, ám csak abban az esetben, ha a belföldi fogyasztás jelentősen nem esik vissza, miközben az exportpiacokon jó eredményeket tudnak elérni.

Az amerikai részvénypiac a hétfői emelkedés után konszolidált, de jelentős esés nem következett be, így a további makrogazdasági adatoktól függ a mozgásirány. Ma azt látjuk, hogy az előbb említett helyzetben a lakossági fogyasztás oldaláról lehetnek problémák, mivel a hitelválság megoldódása csak annyit jelent, hogy az eddig felvett hitelek nem dőlnek be, fizetik őket, de újabb hitelexpanzió továbbra sem várható, már csak azért sem, mert az alacsonyabb kamatok ellenére a hitelfelvétel feltételein feltehetőleg szigorítanak a pénzintézetek. Így rövid távon emelkedésre számítunk, de már egy hónapos távra sem vagyunk optimisták, mert addigra előtérbe kerülhetnek a gazdasági recesszióval kapcsolatos félelmek. Így tehát rövid távra vételt ajánlunk, de 3 százalékos emelkedés után már realizálni kell a nyereséget! Ez igaz az amerikai piacra, de Európában is hasonló a helyzet. Itt elsősorban az osztalékalapon árazott valamint magas kapitalizációjú részvényeket, vagy az ezeket megtestesítő alapokat érdemes vásárolni.

Az orosz piacon pozitív hangulat alakult ki, mivel Putyin elnök politikai továbbélése kormányfőként megoldottnak tűnik. Igaz, hogy az elnök cárokat idéző kormányzati stílusa nem teszi Oroszországot az európai demokráciák ékkövévé, de az országban rend van, az olajbevételek pedig rendkívüli mértékű tőkefelhalmozódást tesznek lehetővé. Itt továbbra is emelkedésre számítunk. Kína ma nagy kérdés, itt inkább a pozíciók csökkentését ajánljuk, csakúgy, mint az indiai piacon. Dél-Amerika a magas nyersanyagárak okán továbbra is jól teljesíthet, csakúgy, mint Ausztrália.




A hazai piacon a fejlődő piaci trendek érvényesültek. Itt egy kis elbizonytalanodást látunk a befektetők részéről, de azt nem mondhatjuk, hogy pesszimista lenne a hangulat. A nagyobb esés utáni emelkedő szakasz kisebb korrekcióját látjuk, de nem beszélhetünk trendfordulóról. Ennek vannak jelei, de – várhatóan – később következik majd be, addig érdemes lehet hazai részvényeket vásárolni.

Az egyedi papírokat tekintve a héten a győri önkormányzat Rába-részvényeinek eladása zavarta meg a piacot. Miután 2150 forinton adta az önkormányzat a részvényeket, a prompt piaci ár is esni kezdett. Ennek az eladásnak az érdekessége, hogy a komoly diszkont ellenére nem szakmai, hanem pénzügyi befektető szerezte meg a részvényeket, aki még az aukció napján  – többszáz milliós nyereséggel – túl is adotta részvényeken. A gazdálkodást, illetve a várható további tulajdonosi átrendeződést tekintve továbbra is lehet fantázia a gépipari részvények vételében.

A Pannonplast beszámolt terveiről, ami zöldenergiás beruházásokról szól – ezúttal a termálvízvagyon hasznosítása a cél. Az ambiciózus tervek megvalósíthatósága nem kétséges, ugyanakkor nagy a kockázat is, hiszen a kezdeti kutatófúrások is jelentős kiadásokat jelentenek, ami finanszírozási szempontból kényes helyzetbe hozhatja a társaságot, amennyibe nem, vagy csak kis százalékban vezetnek sikerre a termálvíz felkutatására tett lépések. A részvény ára azonban már ma is rendkívül optimista, a tervek pozitív megvalósítása is benne van, így itt kivárást javasolunk.

A Mol-sztori újabb fejleménye, hogy az Európai Bizottság belső piacokért felelős biztosa, Charlie McCreevy fenntartásainak adott hangot a lex Mollal kapcsolatban. Kilátásba helyezte, hogy a törvény életbe léptetése esetén a bizottság pert indít Magyarország ellen, mivel a bizottság állásfoglalása szerint komolyan csorbul az „egy részvény-egy szavazat” elv, amely a „részvényesi demokrácia” alapja. Ez újra az OMV pozícióit erősíti, így nem kizárt a Mol erősödése, ezért itt vételt javasolunk.

A Synergon – amelyet részben a Pannonplast tulajdonol – kisebb gyengülést szenvedett el, de itt is optimisták vagyunk a gazdálkodás racionalizálása és a nyereség növekedése tekintetében, így itt is vételt javasolunk. A gyógyszeripari részvények közül a Richter ismét vételre ajánlható. Mint az ajánlásokból is látszik, várakozásaink szerint a kispapírok továbbra is jobban teljesítenek majd, mint a nagyobb cégek részvényei.



Az utóbbi héten a kispapírokat tömörítő BUMIX is elbizonytalanodott, de ahogy a piaci helyzet stabilizálódik, ismét magasabb lehet az elérhető nyereség ebben a szegmensben, mint a nagyobb részvények esetében. A hazai piacon tehát a Mol, Richter, Synergon, Rába négyes érdemes a vételre, a Pannonplast esetében kivárást ajánlunk.

Ajánlás (Oldaltörés)


Állampapír piac:

- állampapírok: HUF: 3-5 év vétel

- vállalati kötvények: eladás

Nemzetközi részvénypiac:

- EU részvények: szolgáltató szektor, nagyvállalatok, osztalékalapon árazott részvények: vétel

- USA részvények: vétel (IT, technológia)

- Orosz részvények: vétel

- Egyéb feltörekvők: Brazília, Oroszország,

Hazai részvénypiac:

- Hazai részvények: Mol, Richter, Synergon, Rába

Befektetési alapok:

- Dél-Amerika, Oroszország, Ausztrália alapok


Fürjes Szabolcs

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!