Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Budapest Airport (BA) vezérigazgatói tisztségét december elsejétől Jost Lammers veszi át Reinhard Kalendától, aki a BA igazgatóságának elnöke marad.
Az átadás a terveknek megfelelően alakul, hiszen a BA júniusi megvásárlását követően Kalenda az átálláshoz szükséges ideig vállalta a társaság vezetését - olvasható a BA közleményében.
Jost Lammers korábban a düsseldorfi repülőtéren működő Flughafen Düsseldorf Ground Handling kereskedelmi igazgatója és az ügyvezetés elnöke volt. Ezt megelőzően a HOCHTIEF AirPort főosztályvezetőjeként, majd igazgatójaként dolgozott és a Düsseldorf Airport működéséért volt felelős.
A Budapest Airport, akárcsak Magyarország és Budapest, nagy növekedési potenciállal rendelkezik, és nagyon ígéretes korszak elé néz. Hosszú távú fejlesztési terveink megvalósításával a lehetőségek legjavát váltjuk majd valóra, és a Budapest Airportot Közép-Kelet-Európa legsikeresebb repülőterévé fogjuk alakítani - mondta Jost Lammers.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.