Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ismeretlen személyek ellen tett feljelentést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az M60 gyorsforgalmi út és az M0-ás autóút nyomvonalába eső területen vásárolt ingatlanok kapcsán - derült ki a NIF közleményéből.
A NIF Zrt. az M60 gyorsforgalmi út, valamint az M0 autóút keleti szektorához tartozó Határ úti csatlakozás terület előkészítése során több alkalommal, azonos tulajdonosi körhöz tartozó ingatlannal találkozott. A tulajdonosok az állam javára történő területszerzés tényleges megindítását megelőző, de a tervezést követően egy éven belül vásároltak több ingatlant, illetve több ingatlanban ingatlanrészt is. Az említett tulajdonok és tulajdonrészek megszerzése kizárólag a tervezett gyorsforgalmi út nyomvonalába eső földrészletekben történt - olvasható a közleményben.
A beruházó táraság, mint a gyorsforgalmi közúthálózat tekintetében kizárólagos fejlesztési és építtetői jogosultsággal rendelkező, kizárólagos állami tulajdonban álló gazdasági társaság, ennek keretében többek között a gyorsforgalmi út nyomvonalán található földrészletek tulajdonjogának megszerzését biztosítja az állam részére.
A közlemény szerint a NIF Zrt. elengedhetetlennek tartja, hogy az észlelt jelenségeket kivizsgálják annak érdekében, hogy sem a volt, sem a jelenlegi tulajdonosokat ne érhesse kár, és a fejlesztésekkel érintett területeken is megszűnjön a telekspekuláció.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.