Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Texasból a hagyományosan erős olaj- és gázipari vállalatokon kívül leginkább a vezető számítástechnikai, elektronikai, továbbá környezetvédelmi és biotechnológiai cégek részéről lehet számítani arra, hogy közvetlen tőkebefektetési lehetőségeket fognak keresni Magyarországon – mondta Mortada Mohamed, a texasi kormányzói hivatal szakértője csütörtökön az MTI-nek.
A magasan képzett munkaerő, a fejlett infrastruktúra, a kedvező üzleti környezet és az ösztönzők azok a kulcselemek, amelyek a texasi tőkét Magyarországra vonzhatják – fejtette ki a texasi kormányzói hivatal európai regionális gazdasági igazgatója, akinek legfőbb feladatai közé tartozik az Európába irányuló export és tőkekihelyezések ösztönzése.
„Információ, információ, információ” – ismételgette a szakértő, utalva arra, hogy a texasi üzleti világnak több ismeretre van szüksége Közép-Kelet-Európáról, Magyarországról. „Államunk szeretné megismerni, hogy milyen az üzleti környezet Magyarországon, milyenek a befektetési lehetőségek” – mondta.
Nagyon fontosnak mondta, hogy a budapesti amerikai nagykövet kedvező élményeiről, tapasztalatairól számolt be, és a magyar nagykövet, a pénzügyminiszter, a gazdasági államtitkár átfogó képet festett a magyar kormány törekvéseiről.
Texas – amely a vezető exportőr állam az Egyesült Államokban – nemcsak tőkét kíván kihelyezni Magyarországra, abban is segíthet, hogyan lehet a tőkét vonzani. Texas ugyanis egyike annak a három szövetségi államnak, amelyik az Egyesült Államokban a legtöbb külföldi működőtőkét vonzza: a déli államba 88 milliárd dollárt fektettek be az utóbbi 10 évben, elsősorban a vezető technológiai ágazatokban. A tőke döntő hányada Nyugat-Európából, Nagy-Britanniából, Németországból, Hollandiából és Franciaországból érkezett.
Mortada Mohamed azt mondta: Texas számára nagyon fontos bővülő piac Közép-Kelet-Európa, amelyet nem egyszerűen exportpiacnak tekint, partnerségre törekszik a régió országaival.
Texas – ahol a világ egyik legnagyobb tengeri kikötője működik Houstonban, és a legnagyobb amerikai repülőterek közül kettő Dallasban, illetve Houstonban található – ma már több mint az olaj, gáz és agrárgazdaság állama. A texasi cégek nagyon erősek az elektronika, a biotechnológia, a számítástechnika, a logisztikai szolgáltatások, a környezetvédelem, továbbá a vitaminok és táplálékkiegészítők gyártása terén – mondta a texasi kormányzói hivatal európai regionális igazgatója.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.