Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Veres János pénteken Londonban kijelentette, pénzügyminiszterként ragaszkodik a kormány által benyújtott és elfogadott költségvetéshez, az MSZP elnökségi tagjaként ugyanakkor az SZDSZ által nyilvánosságra hozott javaslatokat a koalíción belül „megbeszélhetőnek” tartja.
A pénzügyminiszter, aki Kóka János gazdasági miniszterrel együtt tájékoztatta a sajtót londoni tárgyalásaikról, újságírói kérdésre kijelentette: azokban a célokban, amelyekre a koalíciós partner a javaslatában forrásokat akar biztosítani, nincs vita a kormánypártok között. „Ha van forrás, mi is szeretnénk növelni a családi pótlékot, és mi is szívesen emeljük az szja-ban a sávhatárt, de ennek forrásaként a megjelölt pénzt nem tartjuk felhasználhatónak” – tette hozzá.
Kóka János a tájékoztatón „jóhiszeműnek” nevezte az SZDSZ módosító javaslatait, és azt mondta: bízik abban, hogy megállapodás születik a kérdésben.
A forint ingadozási sávjának esetleges eltörléséről szólva Veres azt mondta: a kormány nem látja indokoltnak jelenlegi álláspontja megváltoztatását, mert nincs olyan új információ, amely a sáveltörlést szükségessé tenné.
Október elején Simor András MNB-elnök londoni elemzőknek kijelentette, hogy „holtponton” vannak a tárgyalások a forintsáv sorsáról; a sáv felszámolása a jegybank szerint „ésszerű” lenne, bár nem szorító szükségszerűség , a kormány azonban „erősen ellenzi” ezt, tartván a forint esetleges túlzott erősödésétől.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.