Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kedden változatlanul 4,25 százalékon hagyta alapkamatát a szlovák jegybank, ugyanakkor inflációs előrejelzését felfelé módosította: idén éves szinten 1,6 százalékra, jövőre 2,3 százalékra emelte fel az eddig jelzett 2 százalékról. A központi bank a gazdaság idei évi növekedésére fenntartja 8,9 százalékos előrejelzését.
Az inflációs félelem a lakosság körében is erősödik, nem utolsósorban amiatt, hogy közeleg 2009. január 1., az euróövezeti belépés dátuma.
A szlovákok szerint körülbelül annyi előnyt, mint amennyi hátrányt hoz majd az euró. Általános vélemény, hogy minden drágul majd a belepés idejére és azt követően is. Az árak harmonizálása azzal jár majd, hogy drágulnak az árucikkek. Ez azért tölti el különös félelemmel a szlovákokat, mert bérük alacsony, 600 euró körüli. "A magasabb, uniós szinthez közelítő árak mellett az euróövezetiek szegény rokonainak érezhetjük majd magunkat" - fejezte ki véleményét egy szlovák dolgozó a Reuters hírügynökségnek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a Ferrari szerezte meg a pole pozíciót.