Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A ciprusi bejegyzésű Zanova Investments Limited 510 millió forint alaptőkével létrehozta a Korda Filmstúdió-üzemeltető, Filmgyártási és Szolgáltató Zrt.-t, amelynek egy darab 100 ezer forintos részvény erejéig tulajdonosa a Korda Filmstúdió Ingatlanhasznosító Kft. is.
E 2004-ben alapított, 2 milliárd forint törzstőkéjű kft-ben szintén benne van a Zanova, s tulajdonos még az Euroinvest Zrt. A ciprusi céget egy budapesti ügyvéd képviseli, a bejegyzés alatt álló zrt vezetői között pedig ott találhatók a kft irányítói is, Sokorai István és Krisán László István, az utóbbi például vezérigazgatóként. A stúdiókomplexum tulajdonosi hátteréről korábban annyit közöltek, hogy az építkezés teljes egészében magántőkéből valósul meg (első építési fázisának három üteme 91 millió euróba kerül), s Demján Sándor és Andrew Vajna mellé beszállt a Westend építésében is részt vett kanadai-magyar Munk és a TriGránitban már Demján-üzlettárs (HVG, 2005. augusztus 27.) Rothschild család is. Az etyeki Korda Filmstúdió épületeit 2007 végéig három ütemben adják át.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.