Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Szlovákia GDP-arányos államháztartási hiánya tavaly 2,16 százalék volt, sokkal kisebb a tervezett 2,9 százaléknál, közölték előzetes adatként a szlovák pénzügyminisztériumban csütörtökön.
Az euróövezeti csatlakozás feltétele legföljebb 3 százalékos GDP-arányos deficit. Az arányaiban szerény deficitet elsősorban a GDP gyors, tavaly 10,4 százalékos növekedése tette lehetővé. 2006-ban 3,7 százalékos volt a hiány.
A pénzügyminisztérium azt is közölte, hogy az államadósság a múlt év végére 544 milliárd koronát ért el, a GDP 29,4 százalékét. Az euróövezeti belépés kritériuma a 60 százalékos GDP-arányt nem meghaladó adósság.
A minisztérium közölte a központi költségvetés 2009-2011 közötti időszakra szóló tervezetét is, eszerint annak hiánya a 2008-2010-es időszak hiányánál valamivel kisebb lenne, jóllehet a legfőbb bevételi tétel, az adóké is csökkenne 4 milliárd koronával 286,9 milliárd koronára. Az állami kiadások tervezett növekedése a 2009-2011-es időszakra a 2008-2010-eshez képest 3,7 százalék, összesen 394,4 milliárd koronára.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.