Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Európai Központi Bank (EKB) kész a pénzpiaci likviditást javító lépésekre a kereskedelmi bankok javára, tekintettel a nevezett piacokon mutatkozó nyugtalanságra.
Csütörtöki nyilatkozatában az EKB megállapítja, hogy a kereskedelmi bankok részéről igen erős az igény újabb pénzinjekciókra. A kamat drágult, miközben a felhasználható pénzek mennyisége igen szűkös, a bizalmatlanság légköre uralkodik, a pénzintézetek, ellentétben a máskor megszokottól, nem szívesen kölcsönöznek egymásnak.
Ezért az EKB-nak, miként tette ezt az utóbbi időben, refinanszírozói lépéseket kell végrehajtania, egy hétre vagy három hónapra, más bankokkal összehangolt lépéseket téve. A bank továbbra is nagy figyelemmel kíséri a likviditási helyzetet.
A brit és a svájci jegybank is jelentősebb pénz rendelkezésre bocsátást helyezte kilátásba csütörtökön a bankközi hitelezés könnyítésére, előbbi heti aukciójának összegét most több mint két és fél milliárddal 13,6 milliárd font fölé emelte. A svájci bank a kölcsönkamaton enyhített.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.