Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csehország államháztartásának hiánya a vártnál erősebben, a bruttó hazai termék 1,58 százalékára mérséklődött tavaly – jelentette be a prágai statisztikai hivatal kedden.
A pénzügyminisztérium ugyan a hiányt a GDP 1,9 százalékára teszi, de az még így is jóval alatta marad a korábbi becslésekben szereplő 3,4 százalékos aránynál és kedvezőbb, mint a 2006-ban elért 2,66 százalékos deficit volt.
A csehországi költségvetés a gyors gazdasági növekedésnek, illetve az ennek révén növekvő adóbevételeknek és a foglalkoztatottság bővülésének köszönhetően javult.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.