Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Soros György magyar származású milliárdos befektető szerint a mostani pénzügyi válság a legrosszabb a nagy világgazdasági válság óta. Soros arra számít, hogy a piacok rövid időre ugyan megnyugszanak, de még az idén újabb visszaesés fog bekövetkezni.
A Bloomberg hírügynökségnek úgy vélekedett, hogy a mostani válságnak jó kifutása volt, amivel a Wall Street-nek a szárnyalására utalt azt követően, hogy a bajba jutott Bear Stearns meg tudott állapodni a JPMorgan Chase-zel. Ez azonban valószínűleg nem a mélypont volt – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a tőzsde felfelé ívelése hat héttől három hónapos időszakig tarthat, miközben az amerikai gazdaság a recesszióhoz közel kerül.
Soros a szigorú jövedelmezőségi feltételeknek megfelelő, megbízható tőkeszerkezet kialakítását és azt tartja fontosnak, hogy a bankok tartsák jobban ellenőrzésük alatt és korlátozzák hitelnyújtásaikat az olyan hiteligénylőknek, mint a fedezteti alapok (hedge funds), szigorúbb kamatfeltételek teljesítését, fedezeteket követelve tőlük.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.