Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Észak-Koreában olyan súlyos az élelmiszerhiány, hogy a következő hat hónapban már a társadalom kiváltságos rétegének számító fővárosiaktól is megvonják az állam által biztosított élelmiszeradagokat.
A helyzet még rosszabb vidéken, ahol akár heteken belül tömegesen halhatnak éhen az emberek az élelmiszerhiány miatt - közölte a Good Friends dél-koreai segélyszervezet.
"Észak-Korea még soha nem volt ilyen rossz helyzetben, amelynek hátterében az árvizek, a krónikus műtrágyahiány, illetve a magánkézben művelt földek elkobzása áll" - idézett a Good Friends név nélkül egy phenjani tisztviselőt.
A Good Friends néhány hete közölte, hogy februárban 60 százalékkal csökkentették az élelmiszeradagokat az észak-koreai fővárosban, márciusban pedig a phenjani közép- és alacsony beosztású hivatalnokoknak egyáltalán nem osztották ki a rizsadagjukat.
Az 1990-es évek közepén pusztító éhínségben mintegy kétmillió észak-koreai halt meg, és a kommunista ország azóta is külföldi élelmiszersegélyekből tartja el 23 milliós lakosságát.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A HVG kérdései és Gulyás Gergely válaszai a kormányinfón.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.