Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén 2,4 százalékos lehet a GDP-növekedése Írországban - az ország központi bankja adta friss előrejelzésében ezt, jócskán lefelé módosítva a mindössze egy negyedévvel ezelőtt adott és 3 százalékos növekedésről szóló előrejelzését. Az ír sajtó emlékeztet: tavaly még 5,3 százalékos volt a GDP-növekedés.
A bank most jövőre vár némi megélénkülést az ír nemzetgazdaságban, egyelőre 3,1 százalékos gazdaságnövekedést jósolva 2009-re. Ilyen lassú idei növekedés mellett nehéz lesz a kormányzatnak tartani költségvetési előirányzatait - figyelmeztet a bank.
Az ír nemzeti termék (a GNP, azaz a nem csak odahaza előállított termékek) értékének növekedése egyébként a nemzetközi dekonjunktúra közepette a bank szerint 2 százalék alatt lesz ebben az évben, korábbi várakozását több mint fél százalékponttal vitte le a bank. Az ír GNP 1994 és 2007 között éves átlagban 6,1 százalékkal nőtt.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!