Manmohan Szingh indiai miniszterelnök fogadása a Dél-Afrikai Köztársaságban. Menetelnek © pmindia.nic.in

India a botswanai gyémántlelőhelyek feltárásától a szudáni olajvagyon kiaknázását rögzítő szerződéseken keresztül a forrongó Kongóba küldött békefenntartókig bezárólag sok helyen képviselteti magát Afrikában, a kontinenshez való viszonylagos földrajzi közelségére és a függetlenségi mozgalmak támogatásában szerzett érdemeire épít.

A történelmi kapcsolatok ugyanis erősek: Dél-Afrikában a feketék oldalán indiaiak is részt vettek a faji megkülönböztetésen alapuló apartheid-rendszer ellen indított – Mahátma Gandhi és hozzá hasonló személyiségek által ihletett – küzdelemben. A nemzedékekre visszanyúló kapcsolatokat az is erősíti, hogy az indiai közösségek szilárdan megvetették lábukat Afrika keleti és déli fertályán, amelynek országaiba – egykori brit gyarmatokra – számos honfitársuk munkásként érkezett. (Köztük volt Gandhi is.)

Egyes elemzők szerint az afrikai országokkal fennálló nagymúltú kereskedelmi kapcsolatai révén India kulturális téren legalábbis előnyt élvez Kínával szemben. Az afrikai országok értékes partnernek tekintik Indiát, amely a köz- és a magánszféra együttműködésével megvalósuló (PPP) befektetések révén előmozdíthatja fejlődésüket. Harry G. Broadman, a Világbank afrikai ügyekkel foglalkozó gazdasági tanácsadója úgy véli, az afrikai országok gazdasági-társadalmi életébe való indiai „beszivárgásnak” rövid és középtávon tartósabb hatása lesz, mint a kínainak. India esetében nem létezik ugyanis olyan nyelvi és kulturális akadály, amely Kínát elválasztja az afrikai országoktól.

Ez persze nem jelenti, hogy egyes helyeken, például Ugandában időnként ne „fortyogna a népharag” Indiával szemben. Kampalában tavaly a helyi indiai közösség elleni erőszakos – emberéletet is követelő – fellépéssé fajult egy békésnek induló tüntetés, amelynek résztvevői az ellen kívántak tiltakozni, hogy egy indiai cég az esőerdő egy sávját kiirtva cukornádültetvényt akart létrehozni.

Amikor India 1991-ben piacgazdasági reformokat vezetett be, Afrikával folytatott kereskedelme éves szinten még csupán 967 millió dollárt tett ki. Ez évi 20 milliárd dollárra emelkedett 2006-2007-re, amit segített, hogy Újdelhi új piacokat keresett évente 8 százalék feletti növekedési ütemet produkáló, globalizálódó gazdaságának.
 

A kereskedelem fellendülése nagyrészt a magáncégeknek, vagy a részben magán-, részben állami tulajdonú (PPP) vállalatoknak köszönhető. Ezeknek a gyáripartól kezdve a kertészetig szinte minden területen vannak érdekeltségeik, így az olaj- és ásványkincs kiaknázásában is.

Az Essar Oil magáncéghez és az olaj- és földgázkutatással foglalkozó ONGC állami vállalathoz hasonlóan számos indiai vállalkozás kötött üzletet például Szudánban, Kenyában, Líbiában, Nigériában. Az ONGC most újra próbálkozik Angolában – a Szaharától délre fekvő térség második legnagyobb olajtermelő országában –, ahol korábban Kína ütötte el egy olajkutató projekt ötven százalékos részesedésétől. Az elbírálásnál állítólag a Kína által felkínált kétmilliárd dolláros segély bizonyult döntőnek, amely tízszerese volt az indiai ajánlatnak.

A nyersolajszükséglete 70 százalékát importból fedező India energiaigénye 2030-ig várhatóan több mint a kétszeresére emelkedik a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése szerint. Az IEA azt jósolja, hogy India 2025-re a világ harmadik legnagyobb nettó olajimportőre lesz az Egyesült Államok és Japán után.

Afrika azonban az olajkutaknál is többet ígér Indiának. A tavaly csaknem 6 százalékos gazdasági növekedést produkáló fekete kontinens felvevőpiaca lehet az indiai áruknak, például a Tata konszern rendkívül olcsónak ígérkező, 2500 dolláros autójának, a Nanónak, amelyből várhatóan októberben gördülnek le az első darabok a futószalagról.

„A tegnap növekedési sztoriját Kínának hívták, a máét Indiának, s 15-20 év múlva a növekedési sztori neve Afrika lesz, India pedig ott akar lenni, hogy erős partnere lehessen a földrésznek” – hangsúlyozza Narendra Tanedzsa, a World Oil and Gas Assembly igazgatótanácsának az elnöke.

Manmohan Szingh indiai miniszterelnök tavaly októberi, Nigériában és Dél-Afrikában tett látogatása alkalmával több területen, köztük a technológiaátadást illetően is együttműködést ígért.

Az indiai üzleti vezetők azonban egyelőre csak irigykedve nézhetik Kína államilag vezérelt afrikai gazdasági terjeszkedését. A távol-keleti országnak a fekete földrésszel folytatott kereskedelme 1999-ben még elmaradt Indiáétól, mára azonban 55 milliárd dollárra duzzadt.

Jóllehet a két vetélytársnak hasonló lehet a célja – az afrikai erőforrások megcsapolásával nagyobb szeletet kihasítani a világgazdaságból –, India szeretné megkülönbözetni magát Kínától azzal, hogy sikertörténetét követendő példaként állítja az afrikai országok elé. India ugyanis pluralista, multikulturális, demokratikus országgá nőtte ki magát, ami mágnesként vonzhat sok afrikai országot – véli Gurdzsit Szingh, India etiópiai nagykövete.

Újdelhi talán abban is reménykedik, hogy politikai tőkét kovácsolhat abból, ha szorosabbra fonja gazdasági kapcsolatait a fekete földrésszel. Aliu Mahama ghánai alelnök egy nyilatkozatában például leszögezte: országa és Afrika támogatja Újdelhi ama törekvését, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjává váljon.