Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Négymilliárd forintos beruházással épült fel az M3 Outlet Center Polgár mellett a GVA Robertson szervezésében, az épületnek március végén volt a műszaki átadása, a fejlesztés finanszírozó bankja az MFB.
Tilki Róbert a GVA Robertson Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 13 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont május 17-én nyílik meg, s kezdetben 400 munkahelyet teremt. A 2009 tavaszára tervezett második ütemben további négyszáz munkahelyet hoznak létre. A center tulajdonosai magánszemélyek, s 10 éves megtérülési idővel számolnak.
Az outlet központ, nemcsak a magyar, hanem külföldi, például román és ukrán vásárlókra is számít. Az ügyvezető úgy vélte, a kelet-magyarországi nagyvárosokból Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc, Eger, Szolnok és Békéscsaba, valamint a határ közeli településekről több millió vásárlója lehet a központnak. Tikli szerint a tipikus magyar outlet center látogató 30-50 éves, magasabb vásárlói kategóriába tartozik, s márkás termékeket akar venni. Évente 3-6-szor megy vásárolni, s egy alkalommal minimum két órát tölt el a centerben, s az 5000-10000 forint közötti árú termékeket keresi. Nagy valószínűséggel a center 60 kilométeres körzetében lakik, de vannak olyan látogatók is, akik 1,5-2 órát is utaznak.
A centert azért Polgáron építették meg, mert a régió három nagy városa, Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza egyformán 50 kilométerre van tőle, autópályán megközelíthető, s így az utazási idő e városokból mintegy 30 perc. Az ügyvezető az GVA Robertson megbízásából az AC Nielsen által az öt keleti és észak-keleti megyére kiterjedő felmérést ismertetve elmondta: a régióban a megkérdezettek 90 százaléka vásárolna outlet centerben, 58 százalékuk elsősorban sportruházatot, 52 százalékuk cipőt venne.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.