Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A teljes reklámtorta tavaly 10,7 milliárd forinttal nőtt, a bővülés 400 millió forinttal haladja meg a 2006. évit – derül ki a Magyar Reklámszövetség kedden ismertetett becsléséből.
Reklámfotó. Hasított az internet © adpunch.org |
Skriba Judit, a felmérés vezetője szerint 2007 nem a nagy médiumok éve volt, ezek helyzete tükrözi leginkább a gazdaság állapotát. A tavalyit meghaladó növekedés a kicsiknek volt köszönhető, elsősorban az internetnek. A televízió reklámbevétele 4,1 százalékkal 75 milliárd forintra, a sajtóé 4,72 százalékkal 67,7 milliárdra, a közterületé 4,89 százalékkal 20 milliárd forint közelébe nőtt. Csökkent viszont a rádió eredménye, mintegy 5 százalékkal 9,61 milliárd forintra, illetve 5,56 százalékkal 850 millió forintra a mozikban reklámra elköltött összeg. Az egyes médiumoknál a hirdetők által reklámra költött pénzek tekintetében az internet aránya 5,5 százalékról 7,5 százalékra nőtt, a többi szegmens részesedése, a stagnáló mozit kivéve csökkent.
Az adatszolgáltatók prognózisa szerint az internet szerepe az idén tovább erősödik és a megkérdezettek háromnegyede a televízióban reklámra elköltött összegek növekedését is valószínűsítette. A közterületi reklámköltéséről megoszlottak a vélemények: fele-fele arányban várnak stagnálást, illetve növekedést a megkérdezettek. A legnagyobb arányú csökkenéssel a rádió estében számolnak.
Skriba Judit beszámolt arról is, hogy elemzők szerint a világon a médiaköltésére az idén elsősorban az olimpia lesz hatással; A világ teljes reklámtortája az előzetes becslések szerint mintegy 5-6 százalékkal nő a Kínában várható bővülés révén.
Földes Ádám, a Sláger Rádió kereskedelmi igazgatója egyetértett ugyan azzal, hogy az elmúlt éve nem a nagy médiumoké volt, de a jövőt optimistábban látja a becsléseknél. Úgy véli, hogy tavaly a rádióhallgatók száma mintegy 10 százalékkal, 8 millió közelébe emelkedett. Igaz, hogy a hagyományos spot-bevételek csökkennek, meredeken emelkednek azonban a promóciós, szponzorációs költések.
Novák Péter, a Kirowski ügyvezetője szerint az internetnél nem történt váratlan esemény, a fejlettebb országokban ezek a folyamatok az online és digitális eszközök területén már régebben lezajlottak, így Magyarországon is várhatóak voltak. Egyre többen használják a digitális eszközöket, egyre több időt töltenek az eszközök használatával, és többet szórakoznak – mondta. A becslések szerint a kereső marketingnél keletkezett bevétel 400 millió forintról tavaly 1-1,2 milliárd forintra emelkedett, és várhatóan az idén is kétszeresére nő.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.