Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kínai gazdaság 11,9 százalékkal bővült a múlt évben, meghaladva az előzetes becsléseket. A kínai gazdaság ezzel közel jutott ahhoz, hogy megelőzze a német gazdaság méretét és a világ harmadik legerősebb gazdaságává váljék.
A pekingi statisztikai hivatal szerint a GDP tavaly 24,95 billió jüant, vagyis 3,61 billió dollárt (2,3 billió eurót) tett ki nominális értékben. A hivatal korábbi becslésében 11,4 százalékos fejlődési ütem szerepelt a múlt évre. A hivatal egyben 0,5 százalékponttal felfelé módosította a 2006-os évre megadott GDP-növekedési ütemet, ami ezzel 11,6 százalékos lett.
A német makrogazdasági adatot még nem tették közzé 2007-ről, de a berlini kormány 2,4 százalékra becsüli a növekedési ütemet, amivel a bruttó hazai termék 2,4 billió euróra (3,8 billió dollár) emelkedne.
A kínai gazdaság növekedési üteme az elmúlt négy év mindegyében meghaladta a 10 százalékot. Az idei növekedés 9 százalékkal mérsékeltebb ütemű lehet a globális piacok (kínai kivitelt is mérséklő) beszűkülése miatt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.