Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eurónak a dollárral szembeni erősödése hozzájárulhat ahhoz, hogy csökken az Egyesült Államokba irányuló kokain mennyisége, míg Európában emelkedik - jelentette ki Brüsszelben John Walters, az amerikai kábítószer-ellenes szolgálat vezetője.
Elmondta, hogy az Egyesült Államokban - miközben nőtt a kokain ára - csökkent a tisztasága. Európában ugyanakkor nagy mértékben több lett belőle, mert a kábítószer-kereskedők is hasznot húznak a valuták árfolyamának változásából.
Walters aggodalommal szólt arról, hogy megnövekedett a Kolumbiából Venezuelán és Nyugat-Afrikán keresztül Európába beáramló kokain mennyisége.
A hosszú távú megoldás az országok számára, így az európai államoknak is, amelyeknek jobb kapcsolataik vannak Hugo Chávez venezuelai elnökkel, mint az Egyesült Államoknak, hogy szóba álljanak vele, és meggyőzzék a kereskedés leállításának szükségességéről. Az amerikaiak célja nem az, hogy az Egyesült Államokból Európába irányítsák a kokaint, hanem ennek a kábítószercsempészetnek a felszámolása - mondta.
Számos találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy az euró befolyása és ereje mögött a kokain európai ára áll. Sokkal jövedelmezőbb (euróban üzletelni) és jobb a valuta átváltása is" – tette hozzá Walters.
Az Európai Unió szóvivője nem kommentálta a kijelentést, de az bizonyos, hogy az elmúlt egy évben az euró 20 százalékkal lett erősebb az amerikai dollárral szemben. Az euró rekordot is döntött azzal, hogy most már 1,59 dollárt is adnak érte. Pénteken egy euró 1,5825 dollárt ért.
Az amerikai dollár ugyanakkor sokat veszített értékéből többek között az amerikai gazdaság teljesítményének csökkenése, a kamatok alacsony mértéke, valamint a hitelválság miatt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Míg sokak szerint az EU a lehető legtöbbet hozta ki a helyzetből, és ami a legfontosabb, elkerülte a vámháborút, a francia miniszterelnök azt mondta, „sötét nap ez, amikor a szabad világ szövetsége beletörődik az engedelmességbe”.
A kedvezményt továbbra is életkortól függetlenül biztosítja a kormány.