Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Szonda Ipsos ezer embert kérdezett meg hétfőn telefonon a pénteken esedékes BKV-sztrájkról, és a megkérdezettek valamivel több mint kétharmada szerint a kormánynak nem szabad többlettámogatást adnia a BKV-nak – közli a lap megbízása alapján készült felmérést a Népszabadság.
Ezen az állásponton van a kormánypártiak 83 százaléka, de az ellenzékiek és a bizonytalanok kétharmada is ezt a nézetet vallja. A megkérdezettek 71 százaléka szerint a kialakult helyzetben a fővárosnak mint a BKV tulajdonosának kell gazdaságos működésre kényszerítenie a közlekedési vállalatot.
A megkérdezettek harmada szerint a BKV a rossz gazdálkodása miatt került csődközeli helyzetbe, míg a második leggyakrabban említett ok a BKV vezetőinek túl magas fizetése.
A megkérdezettek fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi helyzetben a BKV vezetőinek a céget úgy kell átalakítaniuk, hogy a vállalat ne termeljen veszteséget, akár azon az áron is, hogy ez járatritkítást okoz, míg mindössze 18 százalékuk gondolja azt, hogy a vezetőségnek támogatnia kell a sztrájkolók követeléseit. Az előbbi megoldást a kormánypártiak közel kétharmada támogatja, de az ellenzékiek és a bizonytalanok fele is ezen a véleményen van.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.