Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az idei év január-februárjában 16,2 százalékkal nőtt a vendégek és 8,6 százalékkal a vendégéjszakák száma a budapesti kereskedelmi szálláshelyeken 2007 azonos időszakához viszonyítva – mondta Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón.
Az év első két hónapjában a vendégek száma csaknem 275 ezer, a vendégéjszakáké pedig 653 ezer volt. Fekete László bízik abban, hogy a vendégéjszakák számának növekedése eléri az 5 százalékot az egész évben.
Január-februárban a fővárosi szállásdíj-bevételek összesen 14,9 százalékkal nőttek és elérték a 7,5 milliárd forintot. A szállodákban realizált bevételek az előző év azonos időszakához képest 16 százalékkal bővültek, 7,4 milliárd forintot tettek ki.
A BTH ügyvezető igazgatója elmondta: január-februárban a spanyol beutazók száma jelentősen, 44,7 százalékkal emelkedett, az általuk Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma pedig 35,5 százalékkal nőtt. A Magyar Turizmus Zrt., a Malév madridi irodája és a BTH két és fél hónapos közös hirdetési kampánya az első két havi adatok alapján elérte célját – tette hozzá.
Április 25. és 27. között információs standdal, látványkonyhával és kulturális műsorral mutatkozik be Magyarország a Kínában megrendezett magyar gazdasági év keretében. Budapestet Peking legforgalmasabb és legismertebb sétálóutcáján népszerűsítik majd - mondta Fekete László. A magyar bemutatkozásnak a China Scenic Areas Fair nevű rendezvény ad otthont, amelyet az idén negyedik alkalommal rendeznek meg a kínai fővárosban. A megjelenést a Magyar Turizmus Zrt. pekingi képviselete szervezi, a BTH és a Budapest-Közép-Dunavidéki Regionális Marketing Iroda közreműködésével.
Budapesten 2006-ban a kínai turisták száma 28,1 százalékkal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma pedig 22,4 százalékkal haladta meg az előző évit. Tavaly 21,5 százalékkal érkezett több kínai turista az előző évinél, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 15,2 százalékkal nőtt a fővárosban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A kedvezményt továbbra is életkortól függetlenül biztosítja a kormány.
Ha igazolódnak az Európai Bizottság megállapításai, az éves globális forgalmában is jól látható büntetésre számíthat.