Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Immár a második egymást követő negyedben lett veszteséges az amerikai Citigroup a nem elsőrendű hitelválság miatt.
Az Egyesült Államok legnagyobb bankjának adó utáni vesztesége meghaladta az 5 milliárd dollárt, részvényenként az 1,01 dollárt az egy évvel korábbi 5,01 milliárd, részvényenként 1,01 dolláros nyereséget követően.
A Citigroup a tavalyi év negyedik negyedében első ízben lett veszteséges a bank 1998-as alapítása óta a jelzáloghitel válság, valamint az egyéb kockázatos hitelek miatt bekövetkezett 18,1 milliárd dolláros leírások miatt.
A bank adózás utáni vesztesége 9,83 milliárd dollárt, részvényeként 1,99 dollárt tett ki, míg egy évvel korábban a bank még nyereséges volt: az adózott eredmény 5,13 milliárd dollárt, 1,03 dollárt tett ki.
A Citigroup azt is közölte, hogy még a most folyó második negyedévben további 9 ezer fős létszámcsökkentésre készül, ez kiegészíti a már az első negyedévre bejelentett 4200 fős létszámkurtítást, azaz a félév 13,2 ezres leépítést hoz az ez idő szerint világszerte 369 ezer főt foglalkoztató pénzügyi óriásnál. Most elsősorban a lakossági üzletágban dolgozókat építik le, az első negyedévben a befektetési banki részlegénél csökkentettek leginkább létszámot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.