Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Osztalékként bruttó 85 milliárd forintot fizet ki a 2007. év után a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. a társaság éves rendes közgyűlésén szerdán meghozott döntés alapján. A társaság legfelsőbb fóruma újraválasztotta a cég menedzsmentjét, annak ellenére, hogy a legnagyobb tulajdonos OMV korábbi hírek szerint ezt szerette volna megakadályozni.
Kara Pál jogi igazgató, Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató és Mosonyi György vezérigazgatója a Mol közgyűlésén. Helyükön maradtak © MTI - Szigetváry Zsolt |
A részvényesek a Mol Csoport nemzetközi számvitelei standardok alapján készült (IFRS) konszolidált éves beszámolóját 2421 milliárd forint mérleg főösszeggel és 258 milliárd forint anyavállalati részvényesekre jutó eredménnyel fogadták el.
A közgyűlésen a részvényesek 66,74 százaléka vett részt. Az OMV képviselőjének kérdésére elhangzott: osztalékra az jogosult, aki az osztalékforduló napján a részvénykönyvben bejegyzett részvényes lesz, azaz tulajdonos, ám hogy ezek akkor kik lesznek, egyelőre nem tudni.
Mosonyi György, a Mol Nyrt. vezérigazgatója a közgyűlésen elmondta: továbbra is cél az organikus növekedés, a hatékonyság növelése, a stratégiai célokhoz illeszkedő akvizicó, illetve partnerségi kapcsolat kialakítása. A tervek szerint a Mol Csoport 2006-2011 között 6,5 százalékos EBITDA-növekedést ér le.
Az OMV már korábban bejelentette, hogy a Mol közgyűlésén kérdőre vonja a cég igazgatóságát lényegében azért, mert szerinte a Mol például a saját részvény vásárlásokkal és átruházásokkal a társaság vagyonát elfogadhatatlan célokra használta; illetve azért, mert a Mol vállalati stratégiája rombolja a részvényesi értéket.
A közgyűlésen is feltett kérdésekre Kara Pál, a Mol vezető jogtanácsosa elmondta: több feltett kérdésre, így a releváns, például a Magnoliával és a BNP-vel összefüggő ügyletekkel, akvizíciókkal és a CEZ-zel kapcsolatban a Mol már korábban nyilvános tájékoztatást adott. A jogtanácsos kiemelte, hogy az igazgatóság a saját részvény ügyletekkel nem vonja el a döntési jogot a részvényesektől a társaság irányítását illetően, s egyetlen kölcsönbe vevővel, így a cseh CEZ-zel sem állapodott meg arról, ki hogyan szavazzon. Az ománi ügyletről pedig azért nem adott a Mol a közgyűlésen további tájékoztatást, mert az nem 2007-ben köttetett.
A közgyűlés az Ernst and Young Könyvvizsgáló Kft-t választotta meg a Mol független könyvvizsgálójának a 2008. gazdasági évre, a 2009-ben tartandó éves rendes közgyűlésig, azaz legkésőbb 2009. április 30-ig. A könyvvizsgáló díjazását a 2008. gazdasági évre 90,64 millió forint plusz áfa összegben határozták meg.
A közgyűlés elfogadta az igazgatóság saját részvény vásárlásra vonatkozó javaslatát is. E szerint Mol egyebek mellett stratégiai céljai megvalósításának elősegítésére vásárolhat részvényt úgy, hogy a tulajdonában lévő saját részvények együttes névértékének összege egy időpontban sem haladhatja meg a mindenkori alaptőke huszonöt százalékát. Eddig ez 10 százalék volt. A felhatalmazás időtartama a közgyűlési döntés napjától számított 18 hónap.
A közgyűlés Hernádi Zsoltot, Mosonyi Györgyöt, Iain Patersont, és Horváth Gábort az igazgatóság javaslata alapján újraválasztotta az igazgatóság tagjává, 2009. február 25-től 2014. február 24-ig. A közgyűlés Mulham Basheer Abdullah Al Jarf-ot is megválasztotta az igazgatóság tagjává a közgyűlés berekesztését követő naptól kezdődően 2013. április 22-ig.
Igazgatósági tag lett a földgázellátásról szóló törvény alapján, a Magyar Energia Hivatal javaslatára Dávid Gyula, aki 2008. április 23-tól tölti be a posztot a kijelölés visszavonásáig vagy a jogszabályi kötelezettség megszűnéséig terjedő időtartamra azzal, hogy a megválasztott igazgatósági tagnak kizárólag a törvényben meghatározott jogállása van. Hasonló okokból és feltételekkel lett a felügyelő bizottságának tagja Gergely István.
A közgyűlés elfogadta az igazgatóság tagjainak éves díjazását: 2009. január 1-től a tagok évente 25000 euró, a bizottsági elnökök pedig 31250 euró díjazásban részesülnek.
Elfogadták a társaság eredményességétől függő, úgynevezett hozzáadott értéken alapuló javadalmazási rendszert is: ez részben az adott év teljesítményét honorálja, részben pedig egy olyan növekményből áll, ami az adott év teljesítményét az előző évek viszonylatában értékeli.
A közgyűlés elfogadta a Mol alaptőkéjének leszállítását: 5483775 darab ”A” sorozatú, névre szóló, 1.000 forint névértékű, dematerializált, a társaság tulajdonában lévő törzsrészvény (saját részvény) bevonásával az alaptőke 5483775.000 forinttal 104191727578 forintra csökkent. Az alaptőkét azért szállították le, hogy a tőkeszerkezetet a részvényesi hozam növelése érdekében átalakítsák.
Végül a közgyűlés elfogadta az OMV által már korábban részben javasolt, határozati javaslatokat: e szerint az igazgatóság kiválaszt egy könyvvizsgálót, aki megvizsgálja a saját-részvény tranzakciójával összefüggő, az MFB Invest Zrt-vel és az OTP Bank Nyrt-vel kötött részvény-kölcsön szerződést, illetve a BNP Paribas SA-val kötött opciós szerződéseket, valamint a CEZ MH BV-vel kötött részvény-adásvételi szerződést, s mindezekről jelentést készít.
A közgyűlésen az OMV más, a fentieknél több, például a elmúlt két év eseményeire is választ adó határozati javaslatot akart elfogadtatni, de ezt az elnöklő Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója nem bocsátotta szavazásra azzal az indokkal, hogy korábban ezt az igazgatóság nem javasolta napirendre venni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.