szerző:
MTI

A Telekom 4 Magyarország Zrt. be kíván lépni a magyar mobiltelefon-piacra - közölte Neuman Péter, a Telekom 4 Magyarország Zrt. vezérigazgatója szerdán.

A szakmai és pénzügyi befektetői háttérrel rendelkező, most még 5,1 millió forint jegyzett tőkéjű projekttársaság a későbbiekben vagy bérelt hálózaton (MVNO - Mobile Virtual Network Operator) keresztül szolgáltatna, vagy - egy mobil frekvencia birtokosaként - saját hálózaton - mondta a vezérigazgató.

A Telekom 4 egy éve vizsgálja annak a lehetőségét, hogy miként jelenhetne meg virtuális - azaz rádiós hálózattal nem rendelkező, a hozzáférést valamely licensszel rendelkező szolgáltatótól bérlő - szolgáltatóként, úgynevezett MVNO-ként Magyarországon. Európában sok helyen működnek hasonló cégek, többen közülük "fapados" szolgáltatásokat ajánlanak ügyfeleiknek nagyon kedvező áron  - közölte Neuman Péter. 

Virtuális szolgáltatóként a Telekom 4 a legolcsóbb és legegyszerűbb szolgáltatást kínálja majd azoknak a potenciális felhasználóknak, akik a legköltségérzékenyebbek, és kevésbé érdeklődnek  a fejlettebb technológiák iránt - magyarázta a vezérigazgató.

Neuman Péter megjegyezte, hogy Európa számos országában üzleti alapon létrejött szerződések alapján a már piacon lévő és a virtuális szolgáltató számára is  sikeresen  működik MVNO. Magyarországon ilyen megállapodást még nem sikerült tető alá hozni - mondta Neuman Péter - hozzátéve: bízik benne, hogy a helyzet rövidesen megváltozik. A Telekom 4 vizsgálja egy új, negyedik hálózati szolgáltató (MNO) mielőbbi létrehozásának feltételeit, és akár önállóan, akár konzorciumi tagként indulni fog a pályázaton.

Márton György a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivője elmondta: a hatóság szerdán tartott nyilvános meghallgatást, a mobiltelefon- és a vezeték nélküli szélessávú internet-piac élénkítésének lehetőségeiről. A meghallgatáson a jelenlegi és az esetleges jövőbeli piacra lépést tervező szolgáltatókkal a minél rugalmasabb frekvencia hasznosítás kérdéseiről, a piaci verseny élénkítéséről, valamint a virtuális mobilszolgáltatásról, a lehetséges negyedik mobilszolgáltató piacra lépéséről, és a 450 megaherzes frekvenciasáv újbóli megnyitásának lehetőségéről is szó esett.

A szóvivő hozzátette: az NHH abban hisz, hogy a virtuális mobilszolgáltatás (MVNO) a piaci szereplők megállapodásával jöhet létre Magyarországon. Az NHH csak akkor élne hatósági eszközökkel, ha kiderülne, hogy a már piacon lévő szereplők akadályozzák mások belépését.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI/hvg.hu Gazdaság

Már több mint ötvenmillió utast szállít a legnagyobb fapados

A legnagyobb európai olcsó jegyes légitársaság, az ír Ryanair újabb 3,5 millió részvényt vásárolt a szintén ír Aer Lingusból, a volt nemzeti légitársaságból, ezzel 29,82 százalékra növelve részesedését. A tőzsdei vásárlás költségét nem közölték, az Aer Lingus szerdai záróára alapján az ár több mint 4 millió euró lehetett.

hvg.hu Autó

Eljött a fapados autók ideje – támadnak az indiaiak

A nézők pulzusát az egekbe kergető, akciófilmekre emlékeztető televíziós reklám: gyönyörű, fiatal nő helikopterről ereszkedik egy autót szállító kamionra. Jóváhagyólag megvizsgálja a méretes csomagtartót és a széles hátsó ülést, mielőtt beugrana a kormány mögé és lehajtana az útra. „India gyors, széles karosszériájú autója” – hirdeti a felirat, miközben a fekete szépség elviharzik.

hvg.hu Gazdaság

Így keresik magukat rongyosra a fapadosok – már amelyik

Az európai repülési piac pezseg, s ennek egyik legfőbb oka, hogy a „fapados” légitársaságok egyre nagyobb helyet követelnek maguknak a kontinens egén és repterein. Az újraosztási játszmában komoly magyar érdekeltségek is megjelentek, méghozzá nyerő eséllyel.

Világ

Fapados rémtörténetek - mire számíthatunk?

Ha már repül, akkor nincs baj - tartják a sokat utazók a diszkont-légitársaságok járatairól, amelyek elsősorban kiszámíthatatlan késéseikkel okoznak bosszúságot a kevés pénzért utazni akaróknak, néha pedig azzal is, hogy az olcsó utazás végül igencsak drága lesz. Összeállításunk néhány kellemetlen fapadoskalandot gyűjt csokorba.

Karácsony főpolgármesterként még egyszer sem volt a közmédiánál

Karácsony főpolgármesterként még egyszer sem volt a közmédiánál

Büszkélkedik a Posta: a belföldi karácsonyi csomagok csak 2 százalékát nem vitték ki időre

Büszkélkedik a Posta: a belföldi karácsonyi csomagok csak 2 százalékát nem vitték ki időre

Így hullámzik együtt Áder János és Varga Mihály

Így hullámzik együtt Áder János és Varga Mihály

Őrült sebességgel olvadnak a gleccserek, de találtak valamit, ami lassíthatja ezt

Őrült sebességgel olvadnak a gleccserek, de találtak valamit, ami lassíthatja ezt

Egészen elképesztő történetek a budapesti dokufilmfesztiválon

Egészen elképesztő történetek a budapesti dokufilmfesztiválon

Hogyan boldogul ma a magyar filmgyártás Andy Vajna nélkül?

Hogyan boldogul ma a magyar filmgyártás Andy Vajna nélkül?