Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Fontos kamatát mérsékelte kedden az amerikai Fed: az egynapos (overnight) kamat célsávját 0 és 0,25 százalék közé vitte le az úgynevezett szövetségi alapok kamata esetében. A jelentések szerint ez gyakorlatilag megfelel az alapkamat 75 bázispontos csökkentésének, az eddigi 1 százalékról, ellentétben az 50 pontos csökkentési várakozásokkal.
Ez az a kamat, amit magán pénzügyi intézetek (elsősorban bankok) helyeznek el a Fed-nél általában egyetlen napra, kikölcsönzésre más pénzletéteket kezelő intézményeknek. Ez a célkamat, amellyel a Fed az amerikai gazdaság pénzellátását elsősorban szabályozza.
A Fed által a lépés indoklásául kiadott közleményben az olvasható, hogy a kamatalakító, azaz a Fed nyíltpiaci bizottsága legutóbbi ülése óta eltelt időszakban a munkaerőpiaci körülmények romlása mellett kedvezőtlenül változtak a fogyasztói kiadások, az üzleti beruházások és az ipari termelés is az Egyesült Államokban.
Ugyanakkor érezhetőbben enyhült az inflációs nyomás és az infláció mérsékelt marad az elkövetkezendő negyedévekben is. A most elhatározott lépés elsősorban a pénzpiacok működését segítheti majd, de az úgynevezett nyílt piaci műveleteken keresztül a gazdaság is ösztönzést kap.
Legutóbb október végén fél százalékponttal (50 bázisponttal) 1 százalékra csökkentette irányadó kamatát, a szövetségi napikamatcélt az amerikai Federal Reserve Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). A lépés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Az elmúlt bő egy évben az irányadó amerikai (központi banki) alapkamat 5,25 százalékról süllyedt le 0,25 százalékra.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.