Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az autógyártókat is sújtó globális válság közepette az Audinak még mindig jól megy: tavaly decemberhez képest egy év alatt 17 százalékot nőttek az eladásai, 82 800 autóra. A tavalyi év egészében pár ezerrel egymillió jármű felett értékesített az Audi, ez 4,1 százalékos növekedés 2007-hez képest.
Ez immár a 13. éves értékesítési rekord a cégnél, ahol a tavalyi eladásokat elsősorban a középméretű A4-esek lendítették fel. Ugyanakkor a német autóiparban készített felmérés szerint az ágazat cégeinek vezetői több éves válságra számítanak: a KPMG cégtanácsadó által megkérdezett vezetők átlag öt évre becsülték a forgalom és a nyereség csökkenését, vagyis 2013-ig várnak nehezebb piaci körülményeket. A menedzserek legfőbb aggodalma a csökkenő forgalom, valamint a magas gyártási költségek, az adósság és a nyugdíjterhek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.