Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Négypontos csomagot fogadott el a kormány, "az állam magán kezdje a takarékoskodást" jegyében - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő a Bajnai-kormány első hivatalos ülése után pénteken.
A kormány törvénymódosítást kezdeményez, hogy a miniszterek fizetése 15 százalékkal csökkenjen a jövőben - közölte a szóvivő. Ez - mint mondta - a régi és az új tárcavezetőkre egyaránt vonatkozik majd.
Budai Bernadett elmondta: a kabinet javasolja az állami vezetőkről szóló törvény módosítását, hogy szűnjön meg az a lehetőség, miszerint a miniszterelnök az államtitkároknak járó fizetést maximum 30 százalékkal eltérítheti.
A kabinet arról is döntött, hogy 50 százalékkal csökkenjen a hivatalos külföldi utak napidíja; emellett új szabály lesz az is, hogy a jövőben nem lehet pénzben megváltani a ki nem vett szabadságot.
Az MTI úgy tudja, ez az állami vezetőkre vonatkozik. A jelenlegi szabályok szerint azoknak az állami vezetőknek is meg kellene váltani pénzben a szabadságát, akik tovább folytatják munkájukat az új kormányban. A kormány ezért olyan módosítást terjeszt elő, amely szerint a továbbszolgálók szabadságát nem lehet pénzben megváltani, ugyanakkor a ki nem vett szabadságok nem vesznek el: azokat továbbra is kivehetik az állami vezetők.
Budai Bernadett beszélt arról is, hogy a kormány pénteki döntése értelmében a miniszterek és az államtitkárok a jövőben hivatali idejük alatt nem kaphatnak jubileumi juttatást.
A takarékossági intézkedések mellett a kormány első olvasatban tárgyalta a válságkezelő terv "nyersanyagát" is, amelyről vasárnap hozza meg végső döntést.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.