Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az egyelőre hivatalos, az idei évre vonatkozó, 2,9 százalékos államháztartási deficitcél 3,9 százalékra emelkedhet - értesült a Világgazdaság.
A lap arról ír, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) környezetéből szerzett értesülés szerint a bruttó hazai termék (GDP) csökkenésének mértékében is változás várható: az 5,5-6 százalékos ütemet 6,7 százalékra emeli a kormány.
Az IMF delegációja hétfőig tartózkodik Magyarországon, a lap úgy tudja, hogy a kormánnyal folytatott megbeszélések során a hiánycél 3,9 százalékra emelkedhet. Az is körvonalazódni látszik, hogy az államháztartás hiánya 2010-ben is ugyanekkora lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.