Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Malév Zrt.-ben 10 millió euró tőkeemelést hajtanak végre a tulajdonosai még május végéig, június végéig pedig elfogadják a három éves üzleti tervet, amely szerint a légitársaság az időszak végére nyereségessé válik – közölte Anatolij Ballo, a Vnyesekonombank alelnöke, a Malév igazgatóságának elnöke.
A tőkeemelést a Malév közel 100 százalékos tulajdonosa, az AirBridge Zrt. hajtja végre. A 20 millió forint jegyzett tőkéjű AirBridge-ben Költő Magdolna magyar magánszemély 51 százalékot birtokol, az orosz állami befektetési bank, a Vnyesekonombank részesedése pedig 49 százalék. Költő Magdolnakifejtette, hogy a tőkeemelés után a tulajdonosi arányok nem változnak az AirBridge-ben, hiszen a tőkeemelést a tulajdonos cég a Vnyesekonombank hiteléből teljesíti.
Anatolij Ballo közölte, hogy bizonyos határidőn belül átutalják azt a 32 millió eurót, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hívott le garanciaként, mert az AirBridge nem teljesítette teljes egészében a privatizációs vállalásokat. Ballo hangsúlyozta: jó kapcsolatokat ápolnak a magyar kormánnyal, és megértést tapasztalnak magyar részről. Folynak a tárgyalások a magyar kormánnyal, és reményei szerint egy hónapon belül rendeződik a helyzet. A tulajdonosoknak biztos terveik vannak a jövőre nézve, és a Vnyesekonombank kész finanszírozni a Malévet.
A légitársaság igazgatóságának elnöke az is elmondta, hogy a három éves terv részleteiről majd annak elfogadása után tájékoztatják a közvéleményt. Annyi bizonyos, fűzte hozzá Anatolij Ballo, hogy drasztikus leépítés nem lesz, csak a piaci igényekhez igazítják a több mint háromezer foglalkoztatott számát.
Martin Gauss vezérigazgató elzárkózott attól, hogy a keddi igazgatósági ülésen jóváhagyott 2009. évi üzleti tervet ismertesse, arra hivatkozva, hogy először a dolgozókat fogják tájékoztatni róla.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Moszkvában már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.