Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Pénzügyminisztérium még nem mérlegeli az éves, 4,5 százalékos inflációs prognózis változtatását – közölte Oszkó Péter a tárca vezetője.
A májusi 3,8 százalékos infláció a korábban kiugró forint árfolyam ingadozás egyik következménye – mondta a pénzügyminiszter a legfrissebb inflációs adatot kommentálva. A vártnál nagyobb infláció egyik oka a szezonális élelmiszerek jelentős áremelkedése, a másik ok a forint árfolyam ingadozásának elhúzódó hatása – magyarázta a pénzügyminiszter. Szerinte a válságkezelő program és az árfolyam erősödése nyomán ez utóbbi hatás gyengül, ugyanakkor a második félévtől érvényes áfa-emelés növeli majd az inflációt.
A tervezett adóintézkedésekkel kapcsolatban elmondta: az ingatlanadó tárgyi adó, de folynak az egyeztetések az SZDSZ által felvetett javaslatról, amely a 30 milliós értéknél kisebb, de egy tulajdonos kezében lévő ingatlanok összevonását javasolja. A pénzügyminiszter szakmai szempontból továbbra sem támogatja az ingatlanadó levonhatóságát az szja-ból, mivel a cél az „szja általános csökkentése és nem azok terheinek csökkentése, akiknek ingatlanjuk van".
Oszkó Péter elmondta, hogy a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitel-megállapodás tartalmazza a vagyonadót, a MÁV és az önkormányzatok finanszírozásának átalakítását, „hiszen ezeket a kérdéseket meg kell oldani”.
A 2010-re tervezett cafetéria kedvezmények a pénteki Országos Érdekegyeztető Tanácsban lesznek terítéken, a kormány kész kompromisszumra mind az adómértékek, mind a kedvezményes kör ügyében – mondta a pénzügyminiszter.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Válaszok, ígéretek és kormányzás helyett „digitális honfoglalással”, „nemzeti algoritmussal” próbálkozik a Fidesz. Kit céloznak, és mire lehet elég mindez? Melyik választói réteg kezét látszik végleg elengedni a Fidesz?
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson. Idézete azonban nem volt pontos.
A 14 utas közül 4-en életüket vesztették.