Bajnai Gordon hangsúlyozta: a bevételkiesés mértéke indokolttá teszi az ezer milliárd forintot meghaladó, két év alatt végrehajtott kiadáscsökkentési programot, hiszen a további eladósodás hibás politika lenne.
A kormányfő kifejtette: a kormány célja az, hogy minél inkább függetleníteni tudja az országot a nemzetközi hitelpiaci ingadozásoktól, ez pedig alacsony költségvetési hiányt követel meg. Úgy vélte: erre azért van szükség, mert a válság elmúltával a jelenleg nagy deficitet felhalmozó legfejlettebb gazdaságok várhatóan elszívják majd a likviditást a kevésbé fejlett, kisebb gazdaságoktól. A miniszterelnök rámutatott: míg Magyarországon a 2010-re tervezett államháztartási hiány 3,8 százalék a GDP-hez mérten, addig az Európai Unió tagállamaiban átlagosan 7,3 százalék.
Bajnai: jövőre érheti el az államháztartás a bevételi mélypontot
Jövőre is nehéz, takarékos évre kell számítani, hiszen az államháztartás bevételi oldala várhatóan ekkor éri el a válság alatti mélypontját - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) pénteki plenáris ülésén a Parlamentben.
NKA-botrány: elvitték az otthonából a Fidesz-frakció egyik munkatársát
A Mol nem működteti tovább a kekváját, amivel a határon túli focit, az MCC-fesztet és Káel Csabát támogatták Orbánék alatt
Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Csendben növekedhet, mégis jó eséllyel gyógyítható: mit kell tudni a follikuláris pajzsmirigyrákról?
MTVA: két hét alatt csaknem 7 milliárd forintot takarított meg a közmédia új vezetése
1,8 milliárdért szerződött a Hazajáró gyártócégével az MTVA
Elzavarja a kutyás strandot Keszthely
Kivonultak a hatóságok a BYD Szegeden épülő gyárához
Elárulták, miért fordult vissza Klein Dávid a Broad Peak alól
Jelentkezz a HVG gyakornoki programjára!
Ha érdekelnek a hírek és belülről is megismernéd a sajtó működését, írj nekünk!