Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szokatlan megoldást választott a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke, amikor a köztévé műsoraiban beszélt az intézmény problémájáról és sorsáról – írja a Népszava a pénteki számában, amelyben összeállítást közöl „Aránytalan forráselosztás” címmel a közszolgálati média támogatásáról.
A cikk alcíme: „Sajátjaként használja Medveczky Balázs ügyvezető alelnök a köztévét – véli a kuratóriumi elnökség többsége”. Medveczky Balázs egyebek mellett kitért arra, hogy a köztévét felügyelő kuratórium nem engedélyezte a hitelfelvételt, szerinte azért, mert őt „rossz figurának” tartják. Nyomást akartak rá gyakorolni, amit ő nem hagyott – mondta. Az elnökség több tagja ezt kikérte magának, és a lapnak nyilatkozva felszólították az ügyvezetőt, nevezze meg ki és milyen ügyben akarta őt befolyásolni.
A lap az Állami Számvevőszék (ÁSZ) adatai alapján ismerteti a közszolgálati médiának állami forrásból nyújtott támogatásokat. Eszerint a médiatörvény 1996-os hatályba lépése óta körülbelül 600 milliárd forintot költöttek a közszolgálati médiarendszerre. Ebből 420 milliárd ment el gyártásra és az intézmények fenntartására (MTV, Duna Tv, Magyar Rádió), 25 milliárd a felügyeleti szervekre, 150 milliárd pedig a műsorterjesztésre. A 420 milliárd forintból 130-at „egyedi döntések keretében” utaltak át, amiből 105 milliárd az MTV-hez került. Idén a Magyar Rádió 13, a Duna Tv 8,6, az MTV 28,3 milliárdból gazdálkodik. Az MTV az MTV Közalapítványtól 9,5 milliárd egyedi támogatást kapott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.