Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A világgazdaság instabilitása a környezetvédelmi befektetések jelentős visszaesését, valamint klímavédelmi szabályozások fellazulását okozhatja – hangsúlyozza az ACCA az ENSZ klímakonferenciája (COP 15) előtt kiadott állásfoglalásában.
A pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő világszervezet 1990 óta támogatja gazdaság és a kereskedelem fenntartható fejlődését. A 2009. decemberi koppenhágai csúcsra kiadott jelentése nyolc pontban foglalta össze javaslatait a kormányzatok, a döntéshozó szervek és az üzleti élet képviselői számára.
„A klímaváltozás és a világgazdaság együttes problémái most egyedülálló lehetőséget kínálnak arra, hogy a globális piacokat klíma- és környezetbarát módon építsük újra. A bankszektor dollárbilliós nagyságrendű átalakulása azt bizonyítja, hogy a világ kormányai és üzletemberei képesek gyorsan együtt dolgozni egy fenyegető katasztrófa megelőzése, elhárítása érdekében” – kommentálta a jelentést Katka Benešová, az ACCA Csehországért, Szlovákiáért és Magyarországért felelős területi igazgatója.
A dokumentumban az ACCA arra is felhívja a kormányok figyelmét, hogy a gazdasági kérdésekben olyan intézkedéseket kell hozniuk, melyek a környezetbarát befektetéseket ösztönzik, illetve a fenntarthatóság elvét támogatják az üzleti életben is.
Jegesmedve az olvadó jégen. Már a könyvelők is mellé álltak © AP |
Az ACCA nyolc pontja:
1. Az új megegyezésnek vázolnia kell egy közös jövő képet , valamint világos keretszabályozást kell tartalmaznia, amely (ideális esetben) 2030-ig vagy 2050-ig érvényes.
2. Az üzleti élet képviselőinek kulcsszerepet kell vállalniuk a klímaváltozással kapcsolatos problémák megoldásában; a kormányzatoknak és a nemzetek feletti szabályozó szerveknek pedig olyan pénzügyi eszközöket kell kifejleszteniük, melyek garantálják, hogy a fenntarthatóság elve beépüljön a nemzetközi kereskedelmi szerződésekbe, valamint felül kell vizsgálniuk a kis- és középvállalatok (KKV) adózási rendszereinek ösztönzőit, hogy a KKV szektort is érdekeltté tegyék a környezetbarát beruházásokban.
3. A fejlődő országok elköteleződését és részvételét mindenképp befolyásolja nemzetgazdaságuk helyzete, de a fejlett országok támogatásával nekik is meg kell tenniük a szükséges lépéseket az alacsony szén-dioxid kibocsátású gazdaság megvalósításáért. Ha Kiotó után Koppenhágát is sikeresnek akarjuk tudni, az Egyesült Államoknak és Kínának is csatlakozni kell az aláírókhoz.
4. Az EU kibocsátás-kereskedelmi megoldásába ( European Emission Trading Scheme , ETS) csak olyan rendszereket lehet bekapcsolni, amelyek megfelelően stabilak és nem veszélyeztetik az alaprendszer integritását.
5. A világ szén-dioxid-felhasználásának mérhetőnek és ellenőrizhetőnek kell lennie, a „ Bali útiterv” ( Bali roadmap ) értelmében egyértelmű ellenőrzési és jelentési kötelezettségeknek kell megfelelnie, és rendszeres kibocsátási nyilvántartást kell vezetniük mind a fejlett, mind pedig a fejlődő országoknak. Az egyes országok erőfeszítéseinek átlátható és ellenőrizhető összehasonlítása érdekében hatékony rendszert kell kialakítani a kötelezettségek betartásának mérésére.
6. A kormányzatoknak továbbra is szorgalmazniuk kell, hogy minden szervezet (a legkisebbtől a legnagyobbig) készítsen megfelelő minőségű szén-dioxid kibocsátási jelentéseket. A nemzetek feletti szervezetek pedig nyilvános szén-dioxid kibocsátási jelentéseket kell sürgetniük, amelyek megfelelnek a GRI (Global Reporting Initiative) irányelveinek.
7. A vállalatok társadalmi felelősségvállalásának (Corporate Social Responsibility, CSR) keretében a környezetvédelmi szabályozó szerveknek együtt kell működniük a nemzetközi gazdasági és pénzügyi szabványok kialakítóival, hogy egyetemes, mindenhol alkalmazható klímajelentést dolgozzanak mi minden szervezet számára – a legkisebbtől a legnagyobbig.
8. A kormányzatoknak felül kell vizsgálniuk a kis- és középvállalatok (KKV) adózási rendszereinek ösztönzőit, hogy a KKV szektort is érdekeltté tegyék a környezetbarát beruházásokban, valamint útmutatókat kell összeállítaniuk arra vonatkozólag, hogy a kis- és középvállalatok hogyan mérhetik a környezetre és a társadalomra gyakorolt hatásukat.
Katka Benešová így foglalja össze a fentieket: „Úgy gondoljuk, hogy ha nem születik összehangolt, fenntartható stratégia a pénzügyi-gazdasági krízis elleni küzdelemre, akkor a növekedést szolgáló intézkedések visszasodorhatnak bennünket a klímaváltozás alapproblémáihoz és nem jutunk előrébb. Ha a bankszektor átalakításának modelljét követjük, akkor van esély a fenntartható, alacsony szén-dioxid-felhasználást melletti, éghajlatunkat tiszteletben tartó fejlődésre.”
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.