Jean-Claude Trichet elmondta, az euróövezet gazdasága a korábban vártnál nagyobb ütemben fog növekedni az idén és jövőre, így a bank megkezdheti azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a fokozatos visszavonását, amellyel a bankok likviditásának növelését akarták elősegíteni.
A bank előrejelzése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,1-1,5 százalék közötti mértékben fog növekedni az euróövezetben jövőre a szeptemberben várt mínusz 0,5-plusz 0,9 százalék előrejelzés helyett. Az idén a korábban előre jelzett 4,4-3,8 százalék közötti zsugorodás helyett csak 3,9-4,1 százalék lehet a GDP visszaesése.
A bank a gazdasági növekedéssel összhangban felfelé módosította inflációs várakozását is: jövőre 1,3 százalékot várnak a bank elemzői a korábban jelzett 1,2 százalékkal szemben, ez azonban még bőven alatta van az EKB által az árstabilitást jelentő 2 százalék körüli szintnek. A bank egyelőre továbbra sem lát olyan komolyabb kockázatot, ami miatt veszélybe kerülhetne az árstabilitás.
A likviditást bővítő intézkedések fokozatos megszüntetéséről Trichet elmondta: a bankok refinanszírozását szolgáló 12 hónapos tender az idén december 16-án, a 6 hónapos jövő év március végén megszűnik.
Trichet: megkezdődhet a likviditási intézkedések visszavonása
Az európai pénzpiacokon olyannyira javult a helyzet az utóbbi időben, hogy nincs már szükség annyi likviditásbővítő intézkedésre, mint korábban - fejtette ki az EKB elnöke csütörtökön délután a bank kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztatón. Előzőleg az Európai Központi Bank (EKB) változatlan szinten, 1 százalékon hagyta az irányadó kamatot az elemzők várakozásának megfelelően.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Nem hisz a független újságírásban, mégis a Független Közmédia Testületbe jelölte a Fidesz Császár Attilát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Zelenszkij: októberben rekord veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, volt olyan nap, amikor 2250 főt vesztettek
Sky News: Az orosz hadsereg az oleski tűzszünetet kihasználva fegyvereket csempészett be a területre
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
A kutatók beazonosítottak több kockázati tényezőt is, de még keresik azt az okot, ami mindezt megmagyarázza.