Elmondta, nem lenne bátor üzenet a szegényekre és a fizetésből élőkre hárítani a reformok terheit. Hangsúlyozta, hogy ez nem kormánya politikája. A tavaly októberben hivatalba lépett szocialista kormány csütörtöki ülésén vitatja meg azt a tervet, amellyel a tavalyi 12,7 százalékos GDP-hez viszonyított államháztartási hiányt három év alatt a GDP 3 százaléka alá faragnák le. A kormány jelenleg tárgyal a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével, amelytől tanácsot kért a költségvetés alakítását illetően, majd a költségvetési reform tervét a jövő hét elején nyújtja be az Európai Bizottságnak.
Uniós illetékesek már többször bírálták a Görögország által benyújtott, félrevezető és megbízhatatlan statisztikai adatokat, amelyek eddig elfedték, hogy ténylegesen milyen állapotba jutott a görög államháztartás. Az Európai Bizottság ezzel kapcsolatban valószínűleg jogi lépéseket is kezdeményez Athénnal szemben.
Görögország nem kér IMF-segélyt
Görögország nem lép ki az euróövezetből, nem kér segítséget az IMF-től és ígéretet tesz, hogy a költségvetési reformok nem sújtják majd a szegényeket - jelentette ki a görög kormányfő szerdán sajtóértekezleten, amelyen kormánya első száz napos hivatali idejéről számolt be.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.