A Magyar Telekom nyereségének hatoda elúszott tavaly

A Magyar Telekom Nyrt. az előző évinél 16,5 százalékkal kisebb, 77,6 milliárd forint nettó eredményt ért el 2009-ben – tette közzé a társaság csütörtökön tőzsdei gyorsjelentésében. A konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti eredménykimutatás alapján számított éves eredmény mintegy 10 milliárd forinttal nőtt az első háromnegyed évhez képest, ez valamivel kevesebb az elemzői várakozásoknál.

  • MTI
A Magyar Telekom nyereségének hatoda elúszott tavaly

A cég bevételei az elmúlt évben 4,3 százalékkal 644 milliárd forintra csökkentek, míg a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 7,2 százalékkal, 249,1 milliárd forintra mérséklődött.

A társaság magyarázata szerint a magyarországi hangalapú vezetékes- és mobilbevételek visszaesését csak részben tudta ellensúlyozni a magyarországi rendszerintegrációs és információtechnológiai, valamint tévészolgáltatásokból származó bevételek növekedése, és a nemzetközi leányvállalatok bevételeinek a forint gyengüléséből adódó emelkedése.

A gyorsjelentés idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki szerint az idén a bevételek és a rendkívüli tételek nélküli Ebitda 5-7 százalékos csökkenésére számítanak. A vállalat a nettó eredmény csökkenését alapvetően azzal magyarázza, hogy a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (Ebitda) mérséklődött, illetve a hitelállomány növekedése miatt emelkedtek a nettó pénzügyi költségek, amit csak részben ellensúlyozott az értékcsökkenési és amortizációs költségek visszafogása és az alacsonyabb nyereségadó.

A rendkívüli tételek, például a macedón vizsgálat, illetve a végkielégítések nélküli Ebitda 6,9 százalékkal 262,8 milliárd forintra mérséklődött. A vizsgálat költségei tavaly 6,398 milliárd forintot tettek ki, szemben az egy évvel korábbi 5,42 milliárd forinttal, míg a végkielégítésekkel kapcsolatos költségek és elhatárolások összege a 2008. évinél mintegy 1 milliárd forinttal több, 9,557 milliárd forint volt.

A közlemény szerint több hatósági vizsgálat még folyamatban van, s a társaság egyelőre nem tudja megítélni, hogy ezek mikor zárulnak le, s hogy mi lesz a végső kimenetelük, illetve hatásuk a pénzügyi beszámolóikra vagy működési eredményeikre. A hatóságok büntető és/vagy polgári jogi szankciókat is alkalmazhatnak.

A társasággal szemben két pert is indítottak a kisrészvényesek: az egyik a 2008. évi közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését kérte, ideértve az osztalékfizetésről hozott határozatot is, a másik pedig a 2009. júniusi rendkívüli közgyűlésen hozott határozatok hatályon kívül helyezését indítványozta. Ez utóbbi kereset szerint a részvényesek egyebek mellett azt támadták meg, ahogyan két leányvállalat beolvadását követően a vállalat elszámolt a társaságban részvényesként részt venni nem kívánó tulajdonosokkal.

Az első pert a Magyar Telekom elvesztette, de a végzés ellen fellebbezést nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Ha ezt elutasítják, akkor az ítéletnek úgy tesznek eleget, hogy részvényeseknek azt javasolják, erősítsék meg a hatályon kívül helyezett közgyűlési határozatokat a következő közgyűlésen. A cég szerint a már kifizetett osztalék az ítélet jogerőssé válása esetén is változatlanul osztaléknak minősül, s ezért ezzel kapcsolatban nincs teendőjük részvényeseknek. A másik per első fokon folyamatban van.

A gyorsjelentés szerint a nettó adósságállomány a 2008. év végi 254,3 milliárd forintról 2009 végére 269,4 milliárd forintra nőtt. A tárgyi eszközökbe és immateriális javakba történő beruházások összege (Capex) 6,1 milliárd forinttal 101,9 milliárd forintra csökkent 2009-ben 2008-hoz képest. A Capex teljes összegéből a lakossági szolgáltatások üzletágra 23,8 milliárd forint, a vállalati szolgáltatások üzletágra 2,9 milliárd forint, a csoportközpontra 4,5 milliárd forint, a technológia üzletágra pedig 49,0 milliárd forint jutott, míg Macedóniában 15,3 milliárd forintot, Montenegróban pedig 4,9 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre.

A közlemény idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki szerint az idén a magas munkanélküliség és a háztartások jövedelmének alakulása továbbra is befolyásolja az ügyfelek kiadásait. A vállalati szegmensben is folytatódnak a kedvezőtlen tendenciák, ami korlátozóan hat a bevételeikre. Ezen felül a 2009. évi átlagnál erősebb forintárfolyam is kedvezőtlen hatással lehet a cég profitjára. Mindezek következtében 2010-ben a bevételek és a rendkívüli tételek nélkül számolt Ebitda esetében is 5-7 százalékos csökkenésre számítanak, míg a Capex mintegy 5 százalékkal mérséklődik.

Az elmúlt évben a lakossági üzletág bevételei 5,7 százalékkal 322,4 milliárd forintra csökkentek, míg a szegmens Ebitdája 5,6 százalékkal 181,9 milliárd forinttal esett vissza. Mindebben szerepet játszott a mobil és a hang alapú bevételek 4,4-6,5 százalékos mérséklődése.

A vállalati üzletág estében a bevételek 4,6 százalékkal 171 milliárd forintra, a szegmens Ebitdája pedig 11,4 százalékkal 80,3 milliárd forintra csökkent. A csoportközpont bevétele tavaly 10 százalék felett, 135,5 milliárd forintra csökkent, a szegmens Ebitdája továbbra is negatív, mintegy 6 milliárd forinttal 22 milliárd forintra romlott. Mindebben alapvető szerepe van annak, hogy visszaestek a hang alapú vezetékes és mobil nagykereskedelmi bevételek.

A társaság jegyzett tőkéje 104,275 milliárd forint volt december végén, míg a saját tőke 0,8 százalékkal 538,480 milliárd forintra nőtt 2008 december véghez képest. A Magyar Telekom részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde jegyzett "A" kategóriájában kereskednek, a papír szerdai záró ára 686 forint volt, az elmúlt 12 hónapban árfolyama 472 forint és 870 forint között mozgott.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.