Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
India bruttó hazai terméke (GDP) 6,0 százalékkal haladta meg a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbit, ismét főleg a feldolgozóipar támogatásával - közölték az indiai statisztikai hivatalban pénteken.
A növekedés elmaradt az előző negyedévi, 7,9 százalékos éves ütemtől, és kisebb volt az elemzők várt 6,9 százaléknál is. Nemzetközi elemzők a világgazdaság fellendülését Ázsiától várják, főleg Kínától és a nagyságra harmadik ázsiai gazdaságtól, Indiától. Az indiai pénzügyminiszter pénteken, a következő, áprilissal kezdődő pénzügyi évre szóló költségvetési javaslat benyújtásakor azt mondta: ideje felülvizsgálni a gazdaságösztönző intézkedéseket, és gondolni a költségvetés konszolidálására.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a 2009-es naptári évre 5,4 százalékos növekedést vár Indiában, 2010-re pedig 6,4 százalékos gyarapodást jósol. Az indiai központi bankban 7,5 százalékos GDP-növekedést jósolnak a mostani, márciussal záruló költségvetési évre, és a pénzügyminisztériumban is úgy vélik, hogy a bővülés meg fogja haladni a 7,2 százalékos kormányzati várakozást. Az indiai GDP a tavaly márciussal zárult, előző pénzügyi évben 6,7 százalékkal nőtt, elmaradva az egy évvel korábbi 9,0 százalékos ütemtől.
Már a harmadik negyedévben Indiában a mezőgazdaság, a szállítás és a vendéglátás teljesítménynövekedése jelentősen lassúbb volt, mint egy évvel azelőtt, míg a bányászat, a feldolgozóipar és a közüzemi szolgáltatások teljesítménynövekedése gyorsult. A keresleti oldal fontos eleme volt, hogy a kormány jóléti kiadásai 12,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ösztönözve a lakossági fogyasztást. A tavalyi utolsó negyedévben viszont 2,2 százalékkal csökkentek a jóléti kiadások az egy évvel azelőttihez képest.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.