Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A milliós nagyságrendű visszahívások ellenére nyereséget ért el üzleti évének júniussal véget ért első negyedévében a Toyota Motor Corporation, amely egy évvel korábban még veszteséges volt.
A japán járműgyártó szerdán megjelent közleménye szerint az adózott profit 190,47 milliárd jen volt, az előző évi 77,82 milliárdos veszteség után.
A társaság három hónap alatt 1,820 millió gépjárművet értékesített, 419 ezerrel többet az egy évvel korábbinál. Bevétele 4.871,8 milliárd jen volt, 27 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakában elért bevételt.
Az eladott gépjárművek száma alapján a világ legnagyobb gyártója főként az ázsiai piac fellendülése, a Japánban bevezetett autóvásárlási kedvezmény és az amerikai piac élénkülése révén javította eredményeit. A költségcsökkentési program folytatása is segített, így sikerült semlegesíteni a jen erősödésének hatását.
Az első negyedévi folyamatok alapján a vállalat felfelé módosította az üzleti év egészére vonatkozó előrejelzését. E szerint világszerte összesen 8,280 millió darabot adnak el a Toyota és Daihatsu márkájú gépkocsikból, valamint a Hino márkájú teherautókból és buszokból. Ez 6 százalékkal több az előző évinél, és 10 százalékkal haladja meg a legutóbbi előrejelzésben szereplő értéket. Az adózott profit 340 millió jen lehet, a korábban valószínűsített 310 millió helyett.
A 2009/2010-es üzleti évben 7,237 millió gépjárművet értékesített a Toyota, adózott nyeresége pedig 209,46 milliárd jen volt. A költségcsökkentési program révén az előző évi 8 millió darab eladott gépjárműről 7 millió darabra szorították le azt a határt, amelyet átlépve a nyereséges zónába ér a társaság. A költségek lefaragása és a világ legtöbb térségében a válságból lassan magához térő piac mellett az agresszív értékesítési politika is hozzájárult ahhoz, hogy a visszahívások ellenére javultak az eredmények.
Tavaly év vége óta már közel 10 millió Toyota autót kellett visszarendelni szervizre különböző meghibásodások miatt. Legutóbb – június közepén – a társaság közel 420 ezer autót hívott vissza az Egyesült Államokban, a kormányművel kapcsolatos problémák miatt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.