Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Egyesült Államokban 15 éves mélypontra zuhant a használt lakások forgalma júliusban, amelyek tovább erősítik a világ legnagyobb gazdaságának lassulása miatt táplált aggodalmakat.
Az amerikai ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) jelentése szerint az használt lakások értékesítése minden korábbinál nagyobb mértékben, 27,2 százalékkal csökkent júniushoz képest. Így éves szintre vetítve 3,83 millióra csökkent az adásvételek száma az egy hónappal korábbi − 5,37 millióról lefelé módosított − 5,26 millióról. (Az adat azt jelzi, hogy hány adásvétel lenne egész évben, ha minden hónapban annyi lenne, mint a tárgyhónapban.)
A piac a várakozásokat messze meghaladó mértékben hanyatlott júliusban; a Reuters elemzői körkérdése alapján 12 százalékos visszaesés volt várható, míg a DowJones hírügynökségnek nyilatkozó szakértők átlagosan 14,3 százalékos csökkenést valószínűsítettek.
A lakóingatlan-piac legnagyobb részét kitevő használt lakások forgalma már harmadik hónapja csökkent, és a visszaesés egyre gyorsul. A csökkenés azután indult meg, hogy április végén megszűnt a lakásvásárlási adókedvezmény.
A tőzsde negatívan reagált a hírre – a Dow pár perccel az adatközlést követően 1,5 százalékos mínuszt mutatott -, ami nem is csoda, hiszen a válság egyik gócpontja épp az ingatlanszektor volt az USA-ban. Elemzők hangsúlyozzák, hogy amíg itt nem kap ismét erőre a piac, addig kár bármiféle tartós gazdasági növekedésben reménykedni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.