Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csődvédelmet kért kedden az egyik legnagyobb japán bank, a Takefuji.
A fogyasztási hitelek területén piacvezető bank adóssága meghaladja az 5 milliárd dollárt. A társaság hétfőn még cáfolta, hogy csődvédelmi kérelmet készít elő, kedden viszont már azt közölte, hogy beadta az indítványt az illetékes bírósághoz, miután nem sikerült a pénzügyi helyzet stabilizálásához tőkeerős partnert találnia.
A Takefuji főként azért rendült meg, mert 2006-ban egy bírósági ítélet más hitelnyújtókkal együtt elmarasztalta túlzottan magas kamat felszámolásáért, és a hitelesek kártérítését írta elő. A társaságot az is megviselte, hogy a közelmúltban megszigorították a kamatszedésre vonatkozó szabályokat.
Az 1966 óta működő bank egykor Japán legnagyobb lakossági hitelezője volt. Alapítója, Takei Jasuo 2005-ben 5,6 milliárd dolláros magánvagyonnal a második leggazdagabb japán volt a Forbes amerikai pénzügyi magazin listája szerint,. Az alapító 2006-ban elhunyt. Özvegyének vagyonát idén a Forbes 2,5 milliárd dollárra tette.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.