Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Négy taxicég: a City Taxi, a 6x6, a Főtaxi és a Budapest Taxi kapott meghívást a Budapest Airport (BA) Zrt. új taxitenderébe, azaz a ferihegyi szolgáltatásnyújtásra vonatkozó pályázatra, amelyet a piacon máris többen bírálnak – írta keddi számában a Népszabadság.
A napilap szerint a kifogások több irányból érkeznek. Veres István, a BA jelenlegi partnere, a Zóna Taxi résztulajdonosa és szóvivője például azt állítja, a reptér nem írhatott volna ki szabályszerűen tendert a 2011. májust követő időszakra. Ezzel szemben a pályázatra nem meghívottak azt róják föl, hogy ők kimaradtak, pontosabban azt: miért maradtak ki a meghívottak köréből annak ellenére, hogy a BA múlt heti közleménye a kiírással kapcsolatban épp az átláthatóságot jelöli meg elsődleges célként.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.