Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Már jövőre csökkenhet az államadósság GDP-hez mért aránya - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön, Budapesten a Raiffeisen Bank befektetői konferenciáján.
Ezt részben a fiskális stabilizációt megteremtő, részben a gazdasági növekedést ösztönző lépések eredményezik majd - tette hozzá. Az államtitkár szerint Magyarország úgy tud "kinőni" a jelentős államadósságból, hogy egyszerre fordít kiemelt figyelmet a gazdasági növekedési ráta emelésére, illetve csökkenti az állam finanszírozási igényét is. Kármán András elmondta: az idén várhatóan 0,8 százalék, jövőre 3,0 százalék, 2012-re akár 3,5 százalék lehet a hazai gazdasági bővülés.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
2026-tól évente 41 milliárd jut erre.