Szimbolikus jelentőségű is, hogy az 1,3 millió lakosú Észtország komoly áldozatokat is hozott azért, hogy megfeleljen az euró bevezetés kritériumainak, vagyis az eddigi legsúlyosabb válságát átélő euróövezet változatlanul vonzó a kívülállók számára. Az észt adósságállomány és az államháztartási hiány ma már egyike a legalacsonyabbaknak az Európai Unióban, miután a kormányzat a GDP több mint 9 százalékának megfelelő összeggel faragta le az államháztartás hiányát. A közszférában húsz, a magánszektorban közel negyven százalékkal csökkentek a jövedelmek, a megszorító intézkedések miatt a munkanélküliség a korábbi duplájára, közel 15 százalékra nőtt. Ráadásul az észtek hűvös északi nyugalommal vették tudomásul ezeket az intézkedéseket, s nem nehezítették meg utcai megmozdulásokkal, tiltakozásokkal a kormány dolgát.
Mára a gazdaság ismét felfelé ívelő pályán van: a központi bank becslése szerint a GDP az idei 2,7 százalék után jövőre 3,9 százalékkal nőhet, míg a válság 2009-ben közel 14 százalékkal vetette vissza a gazdaságot, igaz ezzel lenyomta az inflációt is, ami szintén az egyik fontos kritériuma az euró bevezetésének. Ugyanakkor a lakosság egyelőre még megosztott: az eurózóna-belépést ellenzők szerint a lehető legrosszabbkor csatlakozik az ország az övezethez, amikor annak egyes vélemények szerint még a jövője is kétséges. Egyelőre a támogatók még hajszálnyit vezetnek: 54 százalék európárti, 53 százaléknak viszont nem tetszik az euró bevezetés. A negatív felhangok ellenére az észt társadalom jó része úgy tekint a közös európai fizetőeszköz bevezetésére, mint a 20 éve tartó európai integrációs folyamat, és az 1991-ben elnyert függetlenség megkoronázására, valamint annak a múltnak a lezárására, ami az egykori Szovjetunióhoz kötötte a balti államot.
