Nagy Anna elmondta, a beruházás közvetve 15 ezer, közvetlenül 1.800 munkahelyet hoz létre. A kiemeltté nyilvánítás elsősorban azt jelenti, hogy gyorsított ügyintézéssel, soron kívül lehet beszerezni az engedélyeket. Az a cél, hogy az emberek minél hamarabb munkába állhassanak - fűzte hozzá.A kiemelt beruházási státuszt a kabinet kizárólag a nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő projektek esetében alkalmazza majd - hangsúlyozta. A szóvivő tájékoztatott arról is, a kormány döntött a csaknem 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozásáról, amelynek elsődleges célja, hogy megvédje Magyarországot az előre nem látható külső események következményeitől. Ez azért fontos - folytatta -, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani a későbbiekben.A kormány csak akkor használja fel a stabilitási alapot, ha a lehetséges kockázatok tényleges gondot okoznának, ellenkező esetben ez az összeg visszakerül a büdzsébe az év végén - tette hozzá Nagy Anna. (A Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn tudatta az MTI-vel, hogy a tárca vezetője a költségvetésen belül mintegy 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozását javasolta a kormánynak, a miniszterelnök ezt jóvá is hagyta.)A kabinet döntött arról is, hogy Magyarország csatlakozik a Nemzetközi Korrupcióellenes Akadémiához - közölte a kormányszóvivő. Tájékoztatása szerint a reformprogramokról a kormány nem tárgyalt Siófokon.
Kiemeltté nyilvánította a kormány az Audi-beruházást
Kiemeltté nyilvánította a kormány siófoki ülésén a győri Audi-beruházást - közölte a kormányszóvivő pénteken.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.