Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Luc Cools, a K&H biztosító vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a biztosító 0,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2010-ben, szemben az egy évvel korábbi 4,2 milliárd forinttal.
Kiemelte: az adózás utáni nyereség visszaesése főleg a pénzügyi szektorra kivetett különadónak köszönhető, a biztosító ilyen címen 1,3 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe, emellett a kivételes nagyságú viharkároknak és a nem életbiztosítási üzletágban megjelenő rendkívüli erős árversenynek tulajdonítható.
Elmondta: a K&H Biztosítónál a nem élet üzletágban a tavalyi IV. negyedévben a kötvények száma tovább nőtt, és az elmúlt év végére elérte az 575 ezer darabot, ami 12,4 százalékos növekedésnek felel meg.
Az új kötvények száma különösen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) területén emelkedett, összesen 20 százalékkal, ami annak tudható be, hogy a biztosító kgfb kampánya sikeres volt, így összesen 362 ezer új szerződést kötöttek.
Az időjárás kedvezőtlen alakulása, az ezzel összefüggő katasztrófa-események miatt éves szinten 24,4 százalékkal több kárbejelentés érkezett a biztosítóhoz tavaly, mint 2009-ben, ez összességében egymilliárd forinttal magasabb veszteséget hozott. Ezzel együtt a nem élet üzletág piaci részesedése stabil maradt, és 3,7 százalékot mutatott - jelezte a vezérigazgató.
A biztosító élet üzletágában a rendszeres díjas megtakarítások területén erőteljes növekedést ért el a cég, az új szerződésekből származó éves díjbevétel 2,5-ször volt nagyobb, mint 2009-ben - fűzte hozzá.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.